Email, 2019. június 19.
JÓÓÓREGGELT!
IGÉRTEM Révész Emese írását + egy grafikát, amit előző hétfőn adtam le, szerdán megjelent, itthon majdnem megvertek a MAGAS MŰVÉSZETEM OKÁN..., pénteken volt a ll. MRI ellenőrzés, hétfőn meg az operációt végző orvos PONTOS ELEMZÉSE, AMI DRÁMAIAN ROSSZ VOLT…
Feldolgozása gyötrelmesen NEHÉZ, LEHETETLEN.
Nem részletezem.
Meg képek az IKREKRŐL és a többi UNOKÁRÓL,
Akiket ITT KELL HAGYNOM
Szevasz
Tetta
– Remélem, lesz erőm, hogy megrendezzem Feri kiállítását – ígérte még márciusban, amikor eldőlt, hogy szeptemberben egy kiállítással ünnepeljük meg Sajdik Ferenc 90. születésnapját. Akkor már tudtuk, hogy Béla súlyos beteg, bár volt egy pillanatnyi remény még, egy új gyógyszer, egy új kezelés, ami könnyített volna, és adott volna neki még valamennyi időt.
Hetvenhárom éves korában elhunyt a Munkácsy Mihály-díjas és Pulitzer-emlékdíjas grafikus, Tettamanti Béla.
Elment...
A magyar karikatúratörténetnek külön fejezete. Nem a sírva röhögős karikatúráknak, hanem a fekete humor, az elgondolkodtató, de mosolyra késztető szomorúművészet szatirikus alkotásainak fejezete. Szerettük, vártuk egy-egy újabb rajzát az ÉS-ben, majd az Új Tükörben, a Népszabadságban, a Vasárnapi Hírekben, legújabban pedig a 168 Órában. Illusztrációit láthattuk számos novelláskötetben, mesekönyvben, de még tudományos könyvben is. Kiállításokon láthattuk grafikái mellett nagyobb méretű festményeit, és fémszobrait. Sokan nem értették elvont humorát. Nem értették, míg rá nem jöttek, hogy előbb érezni kell, előbb sok képét meg kell nézni, hogy megérthessük a világát.
JÓÓÓREGGELT!
IGÉRTEM Révész Emese írását + egy grafikát, amit előző hétfőn adtam le, szerdán megjelent, itthon majdnem megvertek a MAGAS MŰVÉSZETEM OKÁN..., pénteken volt a ll. MRI ellenőrzés, hétfőn meg az operációt végző orvos PONTOS ELEMZÉSE, AMI DRÁMAIAN ROSSZ VOLT…
Feldolgozása gyötrelmesen NEHÉZ, LEHETETLEN.
Nem részletezem.
Meg képek az IKREKRŐL és a többi UNOKÁRÓL,
Akiket ITT KELL HAGYNOM
Szevasz
Tetta
– Remélem, lesz erőm, hogy megrendezzem Feri kiállítását – ígérte még márciusban, amikor eldőlt, hogy szeptemberben egy kiállítással ünnepeljük meg Sajdik Ferenc 90. születésnapját. Akkor már tudtuk, hogy Béla súlyos beteg, bár volt egy pillanatnyi remény még, egy új gyógyszer, egy új kezelés, ami könnyített volna, és adott volna neki még valamennyi időt.
Hetvenhárom éves korában elhunyt a Munkácsy Mihály-díjas és Pulitzer-emlékdíjas grafikus, Tettamanti Béla.
Elment...
A magyar karikatúratörténetnek külön fejezete. Nem a sírva röhögős karikatúráknak, hanem a fekete humor, az elgondolkodtató, de mosolyra késztető szomorúművészet szatirikus alkotásainak fejezete. Szerettük, vártuk egy-egy újabb rajzát az ÉS-ben, majd az Új Tükörben, a Népszabadságban, a Vasárnapi Hírekben, legújabban pedig a 168 Órában. Illusztrációit láthattuk számos novelláskötetben, mesekönyvben, de még tudományos könyvben is. Kiállításokon láthattuk grafikái mellett nagyobb méretű festményeit, és fémszobrait. Sokan nem értették elvont humorát. Nem értették, míg rá nem jöttek, hogy előbb érezni kell, előbb sok képét meg kell nézni, hogy megérthessük a világát.
Egyidősek voltunk, ő pár hónappal volt öregebb nálam. A hatvanas években a Műegyetem lapjában, a Jövő Mérnökében jelentek meg rajzai. Én a Duna túloldalán, a Közgazdászba, a Közgáz lapjába rajzoltam, mégis először akkor találkoztunk, amikor 1999-ben elhatároztuk, hogy újjáalakítjuk a MÚOSZ Karikaturista Szakosztályát. Nem sokkal később, 2002-ben a Magyar Képző-és Iparművész Szövetségen belül is alakítottunk szakosztályt, KOKSZ-műhely néven, ami betűszó volt, s a KOrtárs Karikatúra és Szatirikus képzőművészek csoportját rövidítette. Elnökül Tettamanti Bélát választottuk. Ebben a csoportban már nem csak a sajtókarikatúra, hanem a képzőművészet más műfajait képviselők – szatirikus műveket alkotó szobrászok, festőművészek, filmesek – is találkoztak, s a közös beszélgetéseket, bulikat közös kiállításokkal koronáztuk meg Pesten, vidéken, és külföldön is: Rómában, Bécsben, Szófiában, Stuttgartban. Közösen ünnepeltük meg kiállításokkal nagy öregjeink születésnapjait. Bélának Réber László volt a mestere. Pazar kiállítást rendezett emlékére a Vigadóban, nem régen pedig megrendezte Réber állandó kiállítását Székesfehérváron.
Önmagával szemben különösen kritikus volt, eleinte nem is volt elég önbizalma, – sokan érzik kezdetben főiskolai végzettség nélkül ezt a bizonytalanságot – az áttörés egy Woody Allen kötet illusztrálásával jött meg, ezt a munkáját nagyon szerette, és ez volt, amelyben igazán megtalálta a helyét. Frank János jóvoltából (aki az ÉS meghatározó művészeti kritikusa volt) az Ernst Múzeum két nagy termében megrendezhette első önálló kiállítását. Gyulai Líviusz adta meg a kiállítás láttán Bélának a művészi bizonyosságát: nem hiányzik neked a főiskola, mert karakter kezdesz lenni.
Önmagával szemben különösen kritikus volt, eleinte nem is volt elég önbizalma, – sokan érzik kezdetben főiskolai végzettség nélkül ezt a bizonytalanságot – az áttörés egy Woody Allen kötet illusztrálásával jött meg, ezt a munkáját nagyon szerette, és ez volt, amelyben igazán megtalálta a helyét. Frank János jóvoltából (aki az ÉS meghatározó művészeti kritikusa volt) az Ernst Múzeum két nagy termében megrendezhette első önálló kiállítását. Gyulai Líviusz adta meg a kiállítás láttán Bélának a művészi bizonyosságát: nem hiányzik neked a főiskola, mert karakter kezdesz lenni.
Béla az utóbbi időben ódzkodott attól, hogy karikaturistának sorolják be. Valójában a karikatúrában (vicc-magazinokban, interneten stb.) feltűnt kétes tehetségű, viccesnek látszó, álpoénkodó rajzolóktól akarta elhatárolni magát. Pedig ott van a helye az igazi karikaturisták, Kaján, Réber, Hegedűs, Sajdik, Császár és a többi „nagy” közt, akik szintén nem a régi értelemben vett viccgyártó-kacagtató, hanem a műfajban egyre inkább tért nyerő gondolkodó-gondolkodtató karikaturisták voltak. Nem véletlenül nyert díjat többek között a World Press Cartoon kiállításon, a világ legrangosabb karikatúra pályázatán.
Andrassew Iván „graficistának” nevezte, azaz grafikus publicistának. Valóban, ma akár új „műfajként” is mondhatnánk a „graficistát”, hiszen az újságrajzoló eredetileg csak illusztrál, a karikaturista pedig poénos rajzot, viccet, vagy vicces politikai véleményt publikál, míg a „graficista”műve több, más: igazi publicisztika – rajzban megfogalmazva.
Tettamanti munkáit kiváltképp az elegancia jellemezte. Az elegancia nála nem csak a jólöltözöttség szinonimája, hanem az a logika is, aminek mentén gondolatait kifejti, ahogy egy ügyes matematikai levezetésre mondják, hogy szellemes, vagy elegáns, nála is valahogy így működött. Elegánsak voltak kiállításai is, melyeket maga rendezett – kiállítás rendezésben is nagyon jó volt – nem olyan rég a Kempinskiben majd utoljára a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az előbbit Parti Nagy Lajos, utóbbit Esterházy Péter nyitotta meg.
Többször emlegette, és kikérte magának, hogy egyesek megpróbálják egy (bármely) politikai oldalhoz besorolni. Tisztességes polgári hozzáállását egyetlen párt sem sajátíthatja ki, emberi értékeket, egyetemes művészi értékeket közvetít. Ehhez semmi köze annak, hogy éppen az ÉS-ben, a Népszabadságban, vagy a 168 Órában jelennek is meg a rajzai.
Pár éve József Attila verseit böngészve találtam egy verset, amit egy másik Tettamanti Bélának, a neves filozófus, pedagógus, pszichológus egyetemi tanárnak, Béla nagybátyjának írt 1924-ben, s melyet akár a mi Tettamanti Bélánknak is írhatott volna:
Ki itt ha is csak félig üdvözül,
Mert nagy a bűne: Idecsöppent
A jövendő emberek közül,
Akik láttatván is, látnak:
Tettamanti Bélának szeretettel.
Szia Béla!
Legyen könnyű!
Géza
Andrassew Iván „graficistának” nevezte, azaz grafikus publicistának. Valóban, ma akár új „műfajként” is mondhatnánk a „graficistát”, hiszen az újságrajzoló eredetileg csak illusztrál, a karikaturista pedig poénos rajzot, viccet, vagy vicces politikai véleményt publikál, míg a „graficista”műve több, más: igazi publicisztika – rajzban megfogalmazva.
Tettamanti munkáit kiváltképp az elegancia jellemezte. Az elegancia nála nem csak a jólöltözöttség szinonimája, hanem az a logika is, aminek mentén gondolatait kifejti, ahogy egy ügyes matematikai levezetésre mondják, hogy szellemes, vagy elegáns, nála is valahogy így működött. Elegánsak voltak kiállításai is, melyeket maga rendezett – kiállítás rendezésben is nagyon jó volt – nem olyan rég a Kempinskiben majd utoljára a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az előbbit Parti Nagy Lajos, utóbbit Esterházy Péter nyitotta meg.
Többször emlegette, és kikérte magának, hogy egyesek megpróbálják egy (bármely) politikai oldalhoz besorolni. Tisztességes polgári hozzáállását egyetlen párt sem sajátíthatja ki, emberi értékeket, egyetemes művészi értékeket közvetít. Ehhez semmi köze annak, hogy éppen az ÉS-ben, a Népszabadságban, vagy a 168 Órában jelennek is meg a rajzai.
Pár éve József Attila verseit böngészve találtam egy verset, amit egy másik Tettamanti Bélának, a neves filozófus, pedagógus, pszichológus egyetemi tanárnak, Béla nagybátyjának írt 1924-ben, s melyet akár a mi Tettamanti Bélánknak is írhatott volna:
Ki itt ha is csak félig üdvözül,
Mert nagy a bűne: Idecsöppent
A jövendő emberek közül,
Akik láttatván is, látnak:
Tettamanti Bélának szeretettel.
Szia Béla!
Legyen könnyű!
Géza
|
Kedves Barátaim! Bár sejthető volt egy rossz kimenetel, mégis nagyon lesújt a hír! Nagyra tartottam Bélát, valamikor, nagyon kezdő koromban megkerestem őt a rajzaimmal, mint ő a mesterét, Rébert. Készséges volt, bár később, amikor már megismertem, rájöttem, hogy nem egykönnyen megközelíthető ember. Remélem, ő is becsült engem. Elegáns volt -ahogy Géza írja- és egész lényében művész. Kitartó és körültekintő, de bármihez viszonyult, mindig mindenhez az ő rajzoló agyával viszonyult. Van tőle egy szitanyomatom (a nagyon ismert tenyér, ami faágakká növekszik), néhány éve kaptam tőle anélkül, hogy kértem volna. Nagyon örülök neki! Fenekovács |
Sajdik Feri: Hát szegény Bélának nem adatott még két év, amiben reménykedett, és sajnos az uj gyógyszere sem vált be! Még a Tamás is menyire hianyzik, most meg a Béla. Ennek a vilagnak esze ágában sincs megjavulni! Biztos Te is rájöttél. Üdv. F. |
Karikatúra Akadémia, 2013.
Fényképek Béláról és a barátokról itt.
