 | Értik-e a magyar sajtógrafikát Svédországban?Szerényi Gábor rajzaiból annyi humor és kedvesség árad, hogy hiába hazai újságokban jelennek meg, aktualitástól függetlenül is érthetők, még Magyarországtól több száz kilométerre is. A grafikust a Svédországi Magyarok Országos Szervezetének (SMOSZ) helyi csoportja hívta meg, hogy rendezzen kiállítást a munkáiból Lundiban. A tárlat megnyitóján zömében svédországi magyarok voltak, akiket Szerényi Gábornak sajátos humorával sikerült elbűvölnie, megnevettetnie. A tervek szerint a tárlat, bár a hónap végén Lundiban bezár, vándorkiállításként Stockholmba, majd Koppenhágában is látható lesz. Tovább a Válasz.hu oldalára |
Szivárvány az olajfoltban
Nagy Villő írása a Lugasban
A karikatúra hazárd. Sokszor egyetlen ütőkártyára tesz fel mindent - Szántó György 1927-ben írt sorait ma is nehéz lenne vitatni. Bár egyetemes művészettörténeti szempontból a rajzolt karikatúra kezdeteit legalább id. Pieter Brueghelig lehet visszavezetni, a magyarországi középnemzedék számára bizonyára a Ludas Matyi című lap az első, amely a műfajjal kapcsolatban eszébe jut. A hatalommal lojális viszonyt fokozatosan váltotta fel a rendszerváltásnak köszönhetően egyre bátrabb és élesebb hangnem más sajtótermékekben is, s a műfaj iránti érdeklődés napjainkig is folyamatosnak nevezhető. A karikatúra művelői által használt technika, a stílus, a kritikai hajlam kifinomultsága és irányultsága legalább annyira széles skálán mozog, mint a politikai hovatartozás vagy a világnézet.
Szerényi Gábort nem szükséges részletesen bemutatnunk a Magyar Idők közönségének, hiszen a Lugasban hétről hétre megjelenő karikatúráinak vagy még pontosabb műfaji megjelölés szerint: szatirikus rajzainak „kénytelen” követője minden rendszeres olvasónk. Szerényi stílusát tekintve a „konzervatív” jelző első látásra akár igaznak tűnhet. Képeit - számos kollégájával ellentétben - nem számítógéppel, hanem rendszerint tussal vagy más „özönvíz előtti” technikával állítja elő, de paradox módon épp ezzel éri el, hogy az elkészült munka nem válik idejétmúlttá. A történelmi idők iránt érzett nosztalgiát visszatérő motívumai is elárulják, de a pátosz, ha jelen van is, mindig csak kísérő szólamként szolgál.
Talán ez is oka annak, hogy a Szerényi által rendszeresen felkínált kaleidoszkópot szinte lehetetlen visszautasítani. Ebben a torzított, eresztékeiben c sikorgó, forgó-gördülő világban a művésznek köszönhetően mindennapjaink szinte minden, sokszor visszás vagy egyenesen visszataszító jelensége fényt és színt kap, anélkül, hogy idealizálásról beszélhetnénk. Akárcsak az olajfolt, amelyben felsejlik a szivárvány. Az egyik minőség nem semlegesíti a másikat, jelenlétük egyszerűen csak egyidejű, mellérendelő viszonyban áll egymással.
A közvetlen kritikus szemléletmód nem zárja ki a talányosságot sem. Ilyenkor derül ki, hogy az olyan szakmai minimumok mellett, mint az erős társadalmi-közéleti irányultság és a kézügyesség, technikai felkészültség, kell még valami, ami kiemeli a képet az egyszer használatos fogyasztási cikk kategóriájából.
Bár Szerényi a nyomtatott sajtóban való megjelenést tekinti elsődlegesnek, képei több ízben szerepeltek egyéni vagy csoportos kiállításon. Jelen cikk aktualitását épp egy svédországi bemutatkozás adja.
Egy héttel ezelőtt Lundban bizonyára elhangzott az is» hogy a grafikus Szerényi Gábor autodidakta művészként szabadiskolákban végezte tanulmányait, és Erdély Miklós különböző csoportjaiban működött. Munkái kezdetben az Élet és Irodalomban jelentek meg rendszeresen, a Magyar Idők megjelenése előtt dolgozott a Magyar Televíziónál szerkesztő-riporterként, majd a Magyar Nemzetnél újságíróként és képszerkesztőként. Alapító tagja a Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Kortárs Karikatúra és Grafika Szakosztályának, azaz a KOKSZ Műhelynek.
Kivételesen széles azon szerzők spektruma, akiknek esszékötetét illusztrálta. A szekértáborok vagy még inkább mindennapi betonbunkereink korában szinte legendának tűnhet, hogy kritikus látásmódja - amelyhez ugyanakkor megbocsátó mosoly is szervesen hozzátartozik - közös nevező lehetett valamikor Orbán Viktor, Csurka István és Tamás Gáspár Miklós számára is.
A karikatúra hazárd. Sokszor egyetlen ütőkártyára tesz fel mindent - Szántó György 1927-ben írt sorait ma is nehéz lenne vitatni. Bár egyetemes művészettörténeti szempontból a rajzolt karikatúra kezdeteit legalább id. Pieter Brueghelig lehet visszavezetni, a magyarországi középnemzedék számára bizonyára a Ludas Matyi című lap az első, amely a műfajjal kapcsolatban eszébe jut. A hatalommal lojális viszonyt fokozatosan váltotta fel a rendszerváltásnak köszönhetően egyre bátrabb és élesebb hangnem más sajtótermékekben is, s a műfaj iránti érdeklődés napjainkig is folyamatosnak nevezhető. A karikatúra művelői által használt technika, a stílus, a kritikai hajlam kifinomultsága és irányultsága legalább annyira széles skálán mozog, mint a politikai hovatartozás vagy a világnézet.
Szerényi Gábort nem szükséges részletesen bemutatnunk a Magyar Idők közönségének, hiszen a Lugasban hétről hétre megjelenő karikatúráinak vagy még pontosabb műfaji megjelölés szerint: szatirikus rajzainak „kénytelen” követője minden rendszeres olvasónk. Szerényi stílusát tekintve a „konzervatív” jelző első látásra akár igaznak tűnhet. Képeit - számos kollégájával ellentétben - nem számítógéppel, hanem rendszerint tussal vagy más „özönvíz előtti” technikával állítja elő, de paradox módon épp ezzel éri el, hogy az elkészült munka nem válik idejétmúlttá. A történelmi idők iránt érzett nosztalgiát visszatérő motívumai is elárulják, de a pátosz, ha jelen van is, mindig csak kísérő szólamként szolgál.
Talán ez is oka annak, hogy a Szerényi által rendszeresen felkínált kaleidoszkópot szinte lehetetlen visszautasítani. Ebben a torzított, eresztékeiben c sikorgó, forgó-gördülő világban a művésznek köszönhetően mindennapjaink szinte minden, sokszor visszás vagy egyenesen visszataszító jelensége fényt és színt kap, anélkül, hogy idealizálásról beszélhetnénk. Akárcsak az olajfolt, amelyben felsejlik a szivárvány. Az egyik minőség nem semlegesíti a másikat, jelenlétük egyszerűen csak egyidejű, mellérendelő viszonyban áll egymással.
A közvetlen kritikus szemléletmód nem zárja ki a talányosságot sem. Ilyenkor derül ki, hogy az olyan szakmai minimumok mellett, mint az erős társadalmi-közéleti irányultság és a kézügyesség, technikai felkészültség, kell még valami, ami kiemeli a képet az egyszer használatos fogyasztási cikk kategóriájából.
Bár Szerényi a nyomtatott sajtóban való megjelenést tekinti elsődlegesnek, képei több ízben szerepeltek egyéni vagy csoportos kiállításon. Jelen cikk aktualitását épp egy svédországi bemutatkozás adja.
Egy héttel ezelőtt Lundban bizonyára elhangzott az is» hogy a grafikus Szerényi Gábor autodidakta művészként szabadiskolákban végezte tanulmányait, és Erdély Miklós különböző csoportjaiban működött. Munkái kezdetben az Élet és Irodalomban jelentek meg rendszeresen, a Magyar Idők megjelenése előtt dolgozott a Magyar Televíziónál szerkesztő-riporterként, majd a Magyar Nemzetnél újságíróként és képszerkesztőként. Alapító tagja a Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Kortárs Karikatúra és Grafika Szakosztályának, azaz a KOKSZ Műhelynek.
Kivételesen széles azon szerzők spektruma, akiknek esszékötetét illusztrálta. A szekértáborok vagy még inkább mindennapi betonbunkereink korában szinte legendának tűnhet, hogy kritikus látásmódja - amelyhez ugyanakkor megbocsátó mosoly is szervesen hozzátartozik - közös nevező lehetett valamikor Orbán Viktor, Csurka István és Tamás Gáspár Miklós számára is.
