Május 10-én szerdán 18 órakor nyílik a MÚOSZ székházban Erdei Sándor, a Ludas Matyi egykori karikaturistájának 100. születésnapjára, karikatúráiból és festményeiből rendezett kiállítás.
A kiállítás házigazdája: Keleti Éva, Kossuth-díjas fotóművész.
Megnyitja: Feledy Balázs művészettörténész és Halász Géza karikaturista.
A kiállítás házigazdája: Keleti Éva, Kossuth-díjas fotóművész.
Megnyitja: Feledy Balázs művészettörténész és Halász Géza karikaturista.
Tisztelt vendégek!
Amikor a tévében mutatják, hogy az önkormányzat felköszönti a századik születésnapját ünneplő nénikét vagy bácsikát, mindig eszembe jut a nagy kérdés, hogy vajon én szeretnék-e száz évig élni. Tudom, hogy egymásnak ezt kívánjuk születésnapokon, meg a százhúszat is, de a tudomány és egészségügy mai állása mellett meg kell becsülnünk azt a 85-öt is, ami Erdei Sándornak jutott.
Erdei Sándor ma lenne száz esztendős. Ünnepeljük együtt a születésnapját, emlékezzünk rá, színeire, vonalaira, humorára.
A Ludas Matyi, ahol Erdei rajzolt, mára már történelem, ahogy az egykori ludasosokat is már legendák lengik körül. A legendákat pedig fönn kell tartani, ápolni kell, hogy ne menjenek feledésbe, hogy gyermekeink, unokáink is tudjanak róla, ismerjék meg. A 47-es filmhíradóban hangzott el a mondat akkori karikaturistáinkról: Élnek-halnak a karikatúráért. Itt még élnek, de ha meghalnak, reméljük, majd halhatatlanok lesznek! Ezért persze az utókornak is tennie kell! A Ludas, az egyetlen szatirikus újság évtizedekig, főképpen politikai céllal viccelt, fenntartói akaratából az ötvenes években az imperialista ellenségképet kellett folyamatosan felszínen tartani, mert az ellenség nem alszik, és gúnyolni, később, a hatvanas évektől elsősorban azt az érzést volt hivatott terjeszteni, hogy vannak még hibák, elvtársak, de érezzétek jól magatokat addig is, míg egyenként mindent megjavítunk! Azonban ha csak ezt vennénk észre, akkor csúnyán meghamisítanánk a Ludas Matyi történetét. Igen, mert egy szatirikus lap még az átkosban sem csak politikai megrendelésre dolgozott, működött íróiban, rajzolóiban az egészséges humorérzék, a sorok közötti élcelődés vágya is.
Amikor a tévében mutatják, hogy az önkormányzat felköszönti a századik születésnapját ünneplő nénikét vagy bácsikát, mindig eszembe jut a nagy kérdés, hogy vajon én szeretnék-e száz évig élni. Tudom, hogy egymásnak ezt kívánjuk születésnapokon, meg a százhúszat is, de a tudomány és egészségügy mai állása mellett meg kell becsülnünk azt a 85-öt is, ami Erdei Sándornak jutott.
Erdei Sándor ma lenne száz esztendős. Ünnepeljük együtt a születésnapját, emlékezzünk rá, színeire, vonalaira, humorára.
A Ludas Matyi, ahol Erdei rajzolt, mára már történelem, ahogy az egykori ludasosokat is már legendák lengik körül. A legendákat pedig fönn kell tartani, ápolni kell, hogy ne menjenek feledésbe, hogy gyermekeink, unokáink is tudjanak róla, ismerjék meg. A 47-es filmhíradóban hangzott el a mondat akkori karikaturistáinkról: Élnek-halnak a karikatúráért. Itt még élnek, de ha meghalnak, reméljük, majd halhatatlanok lesznek! Ezért persze az utókornak is tennie kell! A Ludas, az egyetlen szatirikus újság évtizedekig, főképpen politikai céllal viccelt, fenntartói akaratából az ötvenes években az imperialista ellenségképet kellett folyamatosan felszínen tartani, mert az ellenség nem alszik, és gúnyolni, később, a hatvanas évektől elsősorban azt az érzést volt hivatott terjeszteni, hogy vannak még hibák, elvtársak, de érezzétek jól magatokat addig is, míg egyenként mindent megjavítunk! Azonban ha csak ezt vennénk észre, akkor csúnyán meghamisítanánk a Ludas Matyi történetét. Igen, mert egy szatirikus lap még az átkosban sem csak politikai megrendelésre dolgozott, működött íróiban, rajzolóiban az egészséges humorérzék, a sorok közötti élcelődés vágya is.
