Május 10-én szerdán 18 órakor nyílik a MÚOSZ székházban Erdei Sándor, a Ludas Matyi egykori karikaturistájának 100. születésnapjára, karikatúráiból és festményeiből rendezett kiállítás.
A kiállítás házigazdája: Keleti Éva, Kossuth-díjas fotóművész.
Megnyitja: Feledy Balázs művészettörténész és Halász Géza karikaturista.
A kiállítás házigazdája: Keleti Éva, Kossuth-díjas fotóművész.
Megnyitja: Feledy Balázs művészettörténész és Halász Géza karikaturista.
Tisztelt vendégek!
Amikor a tévében mutatják, hogy az önkormányzat felköszönti a századik születésnapját ünneplő nénikét vagy bácsikát, mindig eszembe jut a nagy kérdés, hogy vajon én szeretnék-e száz évig élni. Tudom, hogy egymásnak ezt kívánjuk születésnapokon, meg a százhúszat is, de a tudomány és egészségügy mai állása mellett meg kell becsülnünk azt a 85-öt is, ami Erdei Sándornak jutott.
Erdei Sándor ma lenne száz esztendős. Ünnepeljük együtt a születésnapját, emlékezzünk rá, színeire, vonalaira, humorára.
A Ludas Matyi, ahol Erdei rajzolt, mára már történelem, ahogy az egykori ludasosokat is már legendák lengik körül. A legendákat pedig fönn kell tartani, ápolni kell, hogy ne menjenek feledésbe, hogy gyermekeink, unokáink is tudjanak róla, ismerjék meg. A 47-es filmhíradóban hangzott el a mondat akkori karikaturistáinkról: Élnek-halnak a karikatúráért. Itt még élnek, de ha meghalnak, reméljük, majd halhatatlanok lesznek! Ezért persze az utókornak is tennie kell! A Ludas, az egyetlen szatirikus újság évtizedekig, főképpen politikai céllal viccelt, fenntartói akaratából az ötvenes években az imperialista ellenségképet kellett folyamatosan felszínen tartani, mert az ellenség nem alszik, és gúnyolni, később, a hatvanas évektől elsősorban azt az érzést volt hivatott terjeszteni, hogy vannak még hibák, elvtársak, de érezzétek jól magatokat addig is, míg egyenként mindent megjavítunk! Azonban ha csak ezt vennénk észre, akkor csúnyán meghamisítanánk a Ludas Matyi történetét. Igen, mert egy szatirikus lap még az átkosban sem csak politikai megrendelésre dolgozott, működött íróiban, rajzolóiban az egészséges humorérzék, a sorok közötti élcelődés vágya is.
Amikor a tévében mutatják, hogy az önkormányzat felköszönti a századik születésnapját ünneplő nénikét vagy bácsikát, mindig eszembe jut a nagy kérdés, hogy vajon én szeretnék-e száz évig élni. Tudom, hogy egymásnak ezt kívánjuk születésnapokon, meg a százhúszat is, de a tudomány és egészségügy mai állása mellett meg kell becsülnünk azt a 85-öt is, ami Erdei Sándornak jutott.
Erdei Sándor ma lenne száz esztendős. Ünnepeljük együtt a születésnapját, emlékezzünk rá, színeire, vonalaira, humorára.
A Ludas Matyi, ahol Erdei rajzolt, mára már történelem, ahogy az egykori ludasosokat is már legendák lengik körül. A legendákat pedig fönn kell tartani, ápolni kell, hogy ne menjenek feledésbe, hogy gyermekeink, unokáink is tudjanak róla, ismerjék meg. A 47-es filmhíradóban hangzott el a mondat akkori karikaturistáinkról: Élnek-halnak a karikatúráért. Itt még élnek, de ha meghalnak, reméljük, majd halhatatlanok lesznek! Ezért persze az utókornak is tennie kell! A Ludas, az egyetlen szatirikus újság évtizedekig, főképpen politikai céllal viccelt, fenntartói akaratából az ötvenes években az imperialista ellenségképet kellett folyamatosan felszínen tartani, mert az ellenség nem alszik, és gúnyolni, később, a hatvanas évektől elsősorban azt az érzést volt hivatott terjeszteni, hogy vannak még hibák, elvtársak, de érezzétek jól magatokat addig is, míg egyenként mindent megjavítunk! Azonban ha csak ezt vennénk észre, akkor csúnyán meghamisítanánk a Ludas Matyi történetét. Igen, mert egy szatirikus lap még az átkosban sem csak politikai megrendelésre dolgozott, működött íróiban, rajzolóiban az egészséges humorérzék, a sorok közötti élcelődés vágya is.
Mindig görbe tükörről beszéltek, akik valahol értekeztek a humorról, vagy megnyitottak egy-egy kiállítást, valójában azonban jól tudták, hogy ez nem görbe tükör, ez maga a valóság, a maga nevetségességével együtt – karikaturista tálalásban.
Erdei Sándor 1917-ben született Pacséron. 37-ben a Grimasz című lap rajzolója lett. Ugyanabban az évben kezdte el főiskolai tanulmányait a belgrádi Képzőművészeti Akadémián, amit a háború közbejötte miatt 41-ben Budapesten folytatott a Képzőművészeti Főiskolán. A Szabad Nép, majd a Ludas Matyi rajzolója lett. 57-től pár évig az Élet és Irodalom is foglalkoztatta. A hatvanas évektől a Sportfogadásnak is dolgozott. A Ludas Matyitól 78-ban ment nyugdíjba, de a Sportfogadásba még nyolcvanéves korában is hetente bejárt, hogy az aktuális számhoz elkészítse karikatúráit. 63-ban Ezüst Gerely szakmai díjat kapott az év legjobb sport tárgyú karikatúrájáért. Mivel rendkívül puritán ember volt, ezzel sem dicsekedett, ahogy Munka Érdemrendjével sem, sőt, mint lányától, Tündétől megtudtam, még a születésnapját sem ünnepelte meg soha. Tehát lehet, hogy ez a századik most az első, amit ünnepelünk.
A pillanat művészetének tartotta a karikatúrakészítést. Egy jól elkapott karakter is addig él, amíg meg nem jelenik az újságban. – mondta 2000-ben, a Sportfogadásban megjelent interjúban. Ha igaza lenne, akkor most nem ünnepelnénk itt, kiállítással a munkásságát.
Az interjú készítője, Bolgár Sándor arra is rákérdezett, hogy milyen lehetett diktatúrában karikaturistának lenni. Nagyon egyszerű volt az ábra – válaszolta Erdei – csak a Nyugatot lehetett gúnyolni. Hozzá kell tennem, én mindig meggyőződéses baloldali voltam, de azt, hogy valakit a másként gondolkodása miatt börtönbe zárjanak, megverjenek, deportáljanak, vagy felakasszanak, mélységesen elítéltem. Hangot is adtál ennek a meggyőződésednek? – kérdezte a riporter. – Viccelsz, barátom?! Ha én ilyet teszek, akkor most nem beszélgetnénk itt egymással. Kényszerpályán mozogtam, mint oly sokan mások. Istenkém… de sokszor rajzoltam meg Titót mint láncos kutyát!
A Ludas Matyi szerkesztőségben, ahova a rajzolóknak is be kellett járni rendszeresen – meséli Sajdik Feri – mindenki sietett haza a munkaidő lejártakor, csak szegény Erdeinek kellett még maradni, mert ő tudott sakkozni, Tabi László meg szeretett… – talán ez is egy jellemző kép.
Visszalapozva a Ludas régi számait, Erdei Sándor karikatúráit franciásan könnyed vonalairól lehet felismerni. Az önálló karikatúrákon kívül számos illusztrációt is rajzolt a Ludas Matyi íróinak cikkeihez.
Nem lenne teljes a megemlékezés, ha nem beszélnék arról, hogy a MÚOSZ Karikaturista Szakosztálya a rendszerváltás táján megszűnt létezni, ahogy a Ludas Matyi is. Bár próbálkoztak a Ludas felélesztésével, soha nem lett újra a régi. Hiába jöttek új, és tehetséges fiatal karikaturisták, a sajtó nagyobb szabadsága, az őszinte politizálás önmagában nem biztosítja a lapok sikerét. Az üzlet a kapitalizmusban üzlet, és nem dobott mentőövet egyik politikai oldal sem. Talán nem ismerték fel a humorban rejlő politikai erőt. Ki tudja…
A karikaturisták szakosztálya 1999-ben alakult újjá, amikor a fiatalok a Várban rendezett Magyar Karikatúra Művészeti Fesztiválon már bizonyítani tudták, hogy méltó utódai lehetnek karikaturista elődeiknek. Ahhoz azonban még nem voltunk elég erősek, hogy elődeinket életük utolsó éveiben még megkeressük, vagy haláluk után ápoljuk emléküket. Csak Kaján Tibort és Sajdik Ferencet – Császár Tamás barátsága révén – tudtuk köreinkbe fogadni. Ha nem is a szakosztály, de egyik tagunk, Gyöngy Kálmán gyűjtő- és rendszerező szenvedélyének és szakma-szeretetének köszönhetően elkészült a Karikaturista lexikon, melyben mindenki szerepel 1848-tól máig. Talán most, amikor már mi sem vagyunk fiatalok, talán most, Erdei Sándor születésnapjának megünneplésével elindulhat az a folyamat is, hogy a szakma történetének lexikonon túlmutató megismerésével saját munkásságunknak is szilárdabb alapot adjunk.
Erdei Sándor 1917-ben született Pacséron. 37-ben a Grimasz című lap rajzolója lett. Ugyanabban az évben kezdte el főiskolai tanulmányait a belgrádi Képzőművészeti Akadémián, amit a háború közbejötte miatt 41-ben Budapesten folytatott a Képzőművészeti Főiskolán. A Szabad Nép, majd a Ludas Matyi rajzolója lett. 57-től pár évig az Élet és Irodalom is foglalkoztatta. A hatvanas évektől a Sportfogadásnak is dolgozott. A Ludas Matyitól 78-ban ment nyugdíjba, de a Sportfogadásba még nyolcvanéves korában is hetente bejárt, hogy az aktuális számhoz elkészítse karikatúráit. 63-ban Ezüst Gerely szakmai díjat kapott az év legjobb sport tárgyú karikatúrájáért. Mivel rendkívül puritán ember volt, ezzel sem dicsekedett, ahogy Munka Érdemrendjével sem, sőt, mint lányától, Tündétől megtudtam, még a születésnapját sem ünnepelte meg soha. Tehát lehet, hogy ez a századik most az első, amit ünnepelünk.
A pillanat művészetének tartotta a karikatúrakészítést. Egy jól elkapott karakter is addig él, amíg meg nem jelenik az újságban. – mondta 2000-ben, a Sportfogadásban megjelent interjúban. Ha igaza lenne, akkor most nem ünnepelnénk itt, kiállítással a munkásságát.
Az interjú készítője, Bolgár Sándor arra is rákérdezett, hogy milyen lehetett diktatúrában karikaturistának lenni. Nagyon egyszerű volt az ábra – válaszolta Erdei – csak a Nyugatot lehetett gúnyolni. Hozzá kell tennem, én mindig meggyőződéses baloldali voltam, de azt, hogy valakit a másként gondolkodása miatt börtönbe zárjanak, megverjenek, deportáljanak, vagy felakasszanak, mélységesen elítéltem. Hangot is adtál ennek a meggyőződésednek? – kérdezte a riporter. – Viccelsz, barátom?! Ha én ilyet teszek, akkor most nem beszélgetnénk itt egymással. Kényszerpályán mozogtam, mint oly sokan mások. Istenkém… de sokszor rajzoltam meg Titót mint láncos kutyát!
A Ludas Matyi szerkesztőségben, ahova a rajzolóknak is be kellett járni rendszeresen – meséli Sajdik Feri – mindenki sietett haza a munkaidő lejártakor, csak szegény Erdeinek kellett még maradni, mert ő tudott sakkozni, Tabi László meg szeretett… – talán ez is egy jellemző kép.
Visszalapozva a Ludas régi számait, Erdei Sándor karikatúráit franciásan könnyed vonalairól lehet felismerni. Az önálló karikatúrákon kívül számos illusztrációt is rajzolt a Ludas Matyi íróinak cikkeihez.
Nem lenne teljes a megemlékezés, ha nem beszélnék arról, hogy a MÚOSZ Karikaturista Szakosztálya a rendszerváltás táján megszűnt létezni, ahogy a Ludas Matyi is. Bár próbálkoztak a Ludas felélesztésével, soha nem lett újra a régi. Hiába jöttek új, és tehetséges fiatal karikaturisták, a sajtó nagyobb szabadsága, az őszinte politizálás önmagában nem biztosítja a lapok sikerét. Az üzlet a kapitalizmusban üzlet, és nem dobott mentőövet egyik politikai oldal sem. Talán nem ismerték fel a humorban rejlő politikai erőt. Ki tudja…
A karikaturisták szakosztálya 1999-ben alakult újjá, amikor a fiatalok a Várban rendezett Magyar Karikatúra Művészeti Fesztiválon már bizonyítani tudták, hogy méltó utódai lehetnek karikaturista elődeiknek. Ahhoz azonban még nem voltunk elég erősek, hogy elődeinket életük utolsó éveiben még megkeressük, vagy haláluk után ápoljuk emléküket. Csak Kaján Tibort és Sajdik Ferencet – Császár Tamás barátsága révén – tudtuk köreinkbe fogadni. Ha nem is a szakosztály, de egyik tagunk, Gyöngy Kálmán gyűjtő- és rendszerező szenvedélyének és szakma-szeretetének köszönhetően elkészült a Karikaturista lexikon, melyben mindenki szerepel 1848-tól máig. Talán most, amikor már mi sem vagyunk fiatalok, talán most, Erdei Sándor születésnapjának megünneplésével elindulhat az a folyamat is, hogy a szakma történetének lexikonon túlmutató megismerésével saját munkásságunknak is szilárdabb alapot adjunk.
