Kozma György:
A „zsidó” a kabaréban
2016
ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ-ZSIDÓ EGYETEM
ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ-ZSIDÓ EGYETEM
BEVEZETÉS
A „zsidó” a kabaréban? Miért van idézőjelben? Ezzel a dédapám, dr. Kecskeméti Ármin főrabbi disszertációjára szeretnék ezzel utalni, melynek a címe: »A „zsidó” a magyar népköltészetben és színművészetben« (1896). Staféta-váltás? (Egyszerűbben: fokozatos „elzsidótlanodás” a humorban.) Dolgozatom fő állítása, tézise: a zsidó humort a sajátos realitás-alapú egyistenhit teszi lehetővé, s emiatt a zsidó prédikációk évszázadok óta élnek a spontaneitás, a humor, az interaktivitás és a montázs-szerű aleatorikus szerkesztés eszközeivel, melyet ma már a nem-zsidó humoristák is alkalmaznak. Azt a nyolcvan évet tekintem át a Huszadik Századból, amelynek során ezeket a technikákat átvették tőlünk a nem-zsidó befogadó polgártársaink. Szembe kell néznünk rögtön a legelején azzal a gondolattal, amit Szalay Károly fejt ki „A geg nyomában” című művében a filmvígjáték kapcsán, hogy a klasszikus esztétikai irodalom lekezeli a komikus műveket, másodlagos jelentőségűnek tartják ezeket. „Boccaccio, Chaucer, Rabelais, Swift, Molière, Gogol...fényes és mai is tekintélyes névsor. De a művészetek második vonala ez mégis, Dante, Stendhal, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Shakespeare névsorával szemben.” (Szalay, 5.o.) Mert a komikus figurák egysíkúak, a komikum az elhagyás és a sűrítés művészete. A sűrítés Freud szerint egyben lélektani energia-nyerést, vagyis extra örömöt hoz létre. (Freud, 1982. 137.o.) Természetesen, sok forrásban megtalálható gondolat, hogy a zsidók a humor, a nevetés népe. A Bibliában több helyen is felbukkan a humor. Scheiber Sándor említi egy beszédében, hogy Sára nevet, amikor megtudja, hogy 90 évesen gyermeket szül 99 éves férjének és a gyereket – a zsidók ősapját – „Kacagásnak, hiszen ezt jelenti a Jitszhák szó”.(Móz1, 18:1) /Scheiber, 285./ És rögtön az elején humoros a Móz1 3:8-ban, mikor elbújnak, mert ettek a fáról: „Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy? És a Móz1 4:9-ben mikor a Te-emtő megkérdezi Káint, hol a testvére, Ábel, azt válaszolja: „Honnan tudjam? Őrizője vagyok a testvéremnek? „ M1 37:19-ben a József és testvéreinek esete: „Bedobjuk egy gödörbe, azt mondjuk vadállatok tépték szét, aztán meglátjuk, mi lesz az álmaiból?” „ A nép lázadozik a sivatagban, „nincs elég sír Egyiptomban”? (Móz2, 11:14). Elijáhu a Királyok könyvében a Báál profétáitól azt kérdi: „Hogyhogy nem jelenik meg Bál? Talán alszik, vagy elment, vagy a dolgát végzi? „ Jeremiás egy fa igát tesz a nyakába, hogy jelezze a közeljövőt, majd vasra cseréli. Móz4 11-ben panaszkodnak: „Emlékszünk, hogy halat ettünk Egyiptomban és ingyen volt az uborka, a dinnye, meg a fokhagyma.” (Jer. 28: 1-11) Nem szokás kiemelni az ebben rejlő humort, de attól még ott van. Marc Saperstein „Jewish Preaching, 1200-1800” című antológiája gazdag tárháza a humoros prédikációknak és a zsidó hitszónoklat fő jellemzőinek felsorolásából közvetlenül látható, hogy mennyire azonos a hitszónoklat és a „kabaré” retorikai tárháza. Saperstein rögtön a Bevezetőjében utal a prédikációk spontán, véletlenszerű szerkesztésére. „ At the beginning of the eighteenth century Moses Hayyim Luzzatto wrote a brief analysis of homiletical conventions and styles (…) in one it centers around a theme , which he associated with the Ciceronian model (…) and in the second, a more recent development (the example is Yonathan Eybenshuetz) : „the discourse meanders over various different subjects..linked together (by the) weekly lesson from the Torah or one point may lead to another”...The litterature shows that it could accomodate brilliant insights and striking creativity. But the catenary model does tend to produce amorphous sermons. The listener rarely has much sense of where the preacher is leading...it is hard to tell if it is almost over or still near the beginning.” (Saperstein, 78) Tehát a fő jellemezők: „meander-szerű...briliáns..amorf”. Szintén a bevezetőben említi, hogy mennyire „interaktív” a viszony – félni lehet, hogy a hallgatók elalszanak, tehát a nevetéssel érdemes felébreszteni őket: „He speaks fully aware that the people he sees before him may start to talk, sleep, interrupt, leave...remember nothing and emerge absolutely unchanged.” (…) Michel de Montaigne, traveling through Italy in 1581 recorded his impressions of Jewish practice in his Diary : „ Afternoon their doctors by turn gave a lesson on the lesson of the day, doing it in Italian.” A German missionary (J.H. Callenberg) reported : „Laughter broke out, the leaders knocked loudly but to no avail.” (Sapertsein, 9) A hallgatóság humorral történő ébrentartását említi egy másik pontban is: „Leon Modena asks: „Why did God descend to Sinai amid thunderstorm and the blast of shofar? Because God knew that some Jews begin to doze off as soon as they hear the words of Torah...God could make sure that no one would fall asleep while He spoke, the preacher can only imlpore… Judah the prince resorted to an intentionally outrageous statement, like in Egypt a woman gave birth to six hundred thousand at one time” to wake up a congregation that began to doze off in the middle of his dicourse. This was adduced as a precedent for the use of farfetched humorous interpretations intented to capture people«s attention. „ (Saperstein, 54) Megtudjuk, abból, hogy feljegyzik a haragos nézők-hallgatók távozását, hogy milyen sokféle forrásból – filozófia, pogány motívumok, kabbala - táplálkoztak montázs-szerűen a beszédek: „Details were preserved...freqeuntly distorted in he complaints off hostile auditors about irresponsible use of philosphical doctrines, flirtation with pagan motifs, or reference for kabbalistic teachings.” (Saperstein, 10) A Biblia eleve sok korszak szövegeinek gyűjteménye, tehát a csapongó szerkesztés eleve adva van, ha több forrást szőnek össze egy beszédben (ugyanis a tizenötödik század előtt, mint Saperstein elmondja, nem a heti Tóra szakaszra, hanem inkább a Példabeszédekre vagy más talmudi részekre alapozták szónoklataikat): „Joseph ibn Shem Tov ...began his sermon with a passage from the chapter of the tractate Abbot..on other occasions began with a verse from the Haftarah or from Psalms...and there were times when he began direcly with a verse from the Torah lesson...The selection of verses from the prophetic litterature frequently shows that the preacher was trying t address the historical situation or the psychological needs of his contemporaries…. The sermon structure changed in the generation of the expulsion such as Shem Tob ibn Shem Tob...Isaac Aboab...is governed by established norms: sermons (…) regularly commence with a verse from Torah lesson. „ (Saperstein, 66) A spontán szerkesztésre jellemző, hogy érdemes volt a témákról alfabetikus listákat kiadni: „Bahya ben Asher author of an influential commentary on the Torah ...organized by subject matter in alphabethical order, called Kad ha Qemah. (…) „I decided to organize my work according to the alphabet”(...) Alphabetically organized collections began to appear in the thirteenth century for Christian preachers. „ (Saperstein 16-17.) A talmud nagyon sokszor – a közkeletű idézetgyűjteményekre a világhálón kattintva akár több száz helyet is idéznek - él a humor és a szójáték értelmező lehetőségeivel. Sőt Rabbi Barakának azt mondja Elijáhu próféta, hogy az egész nyüzsgő piactéren csak két embert lát, akik fel fognak támadni. És kiderül, hogy ők tréfacsinálók. (Taanit 22a) . A Gemárá kifejezetten azt javasolja, hogy a napot reggel egy-két viccel (bedichót) kezdjük, hogy vidáman induljon a nap. Családi eseményeken is szerepeltek viccmesterek, badchan-ok (a Gittin 7a és a Taanit 22b szerint.) A XVII. századtól haszid esküvőkön mindig szerződtetnek badchanokat, akik tréfálkoznak, zsonglőrködnek, vicces verseket mondanak vagy klezmer kísérettel énekelnek. A Lublini Látó (Jaakov Jitszhák Horowitz) rabbiként látta el ezt a feladatot esküvőkön. Az Avoda Zara 3b írja, hogy az örökkévaló a nap egy részében „játszadozik, vicelődik /a Leviatánnal/”. Rabbi Meir előadásainak egyharmadában „róka-meséket” osztott meg tanítványaival, hogy felvidítsa őket. Rabbah, az egyik legnagyobb talmudi amóra (270-330) mindig egy tréfás történettel kezdte a tanítást, hogy „megnyissa a szívét” a tanítványoknak. (Sabbat 30b) Rabbah egyik híres kérdése, hogy Pészach-kor, amikor a kovászost ki kell takarítani, „mi van, ha egy egér bemegy a házba a szájában egy kenyérrel és ki is jön egy egér a szájában kenyérrel...” Vajon ugyanaz az egér? Ugyanaz a kenyér? (Mert ha nem,- kivette szájából egy másik –, újra kell takarítani.) (Peszachim 10b) Rabbah-ról mesélik, hogy amikor Purimkor annyit kell inni, hogy az ember összekeverje a jót a rosszal Rabbi Zerával mulatott és annyit ivott, hogy kést rántott és elvágta Rabbi Zerá torkát. Másnap aztán imádkozott, addig, míg újra életre nem keltette. Aztán mondta neki: „Majd jövőre is együtt mulatunk Purimkor.” De Zerá azt mondta: „ Nem biztos, hogy a csoda évente ismétlődhet.” (Megillah 7b) A Purimkor kötelezően eljátszott Purim-Spiel tréfás színdarab, amely bemutatja a perzsiai udvarban Eszter királynő csodás megmentési esetét s a gonosz Hámán bukását, vagyis a „világ a fejet tetejére áll” témát. Móz5 22:10 megtiltja eltérő állatok – ökör és szamár - közös igába fogását, talán, mert a méret-különbségek fájdalmat okozhatnak. Mire Rabbah a Babba Kama 55a-ban megkérdezi: „És vajon az ökör és egy hal befogható közös igába?” Móz5 22 -ben tanuljuk, hogy ha egy tojást veszünk el a fészekből, el kell hessenteni az anyamadarat. Ez azonban csak az erdőbeli madarakra vonatkozik. Mire megkérdezi Papunia : Ha valakinek a fején van egy fészek, akkor is el kell hessenteni a madarat? „ (Hulin 139b) Egy ember annyira megkívánt egy asszonyt, hogy majd elepedt, már féltették, hogy belehal a vágyódásba. Ezért az orvosok azt javasolták, legyenek egymáséi. De a rabbik tiltakoztak: inkább haljon meg.” (Szanhedrin 75a) A főpap csak szűz lányt vehet feleségül. „De mi van, ha kiderül, hogy a szűz lány terhes? Csak akkor veheti el, ha véletlenül egy olyan helyen fürdött, ahol előzőleg egy férfi a magját a vízbe engedte. „ (Chagiga14b) Mivel a bibliai „micvák” (kijelölések, parancsolatok) mindegyike szigorú tiltásként fogalmazódik meg, elkerülhetetlen, hogy a talmudi viccek az engedékenység és a szigor közti vitákra utaljanak és ez a legélesebb a nemiség területén. A nem-zsidó világban elképzelhetetlen az a nyíltság, ahogy a nemiségről beszél a talmud. Ezt azért kell előrebocsátani egy zsidó humorról szóló értekezésben, mert ennek egyenes következménye a zsidó viccek szabadszájúsága. Ez azonban elsősorban abból ered, hogy a realitás elfogadása alapelv – és ezt lehetővé teszi a megígért Jövendő öröklét optimizmusa – ebből pedig adódik, hogy a lélektani valóságot nem hallgatjuk el. „Rabbi Johanan mondta, hogy Rabbi Ismaelnek , Josze rabbi fiának a pénisze hatalmas volt, kilenc káv hosszú. Rav Papa mondta, Rabbi Johanan pénisze öt káv hosszú volt. Mások szerint csak három. R. Papaé meg akkor volt, mint egy „harpani” kosár. (Baba Meciá 84a). (A középkori Talmud kiadásokban a pénisz helyett „dereka” kifejezést használnak, biztos, ami biztos.) A profán elemek használatát onnan tudjuk, hogy sokszor vannak, akik az ilyesmit kritizálják: „Some argued against the mixing of realms...Moses Almosino says: „It is not my way ...to tell profane stories in my sermons….” (Saperstein, 100) Máskor viszont naívan elmesélik, hogy ilyesmiről – azaz egy hölgy tiltakozásáról, az akarata ellenére történő „fogdosás” miatt - is prédikáltak: „Ephraim Ha-Darshen explains on an occasion: „The sermon preached about the slander against me, when they said I placed my hands on the breast of a young lady, being desirous of kissing her and sleeping with her against her will and she threw dirt in my face and hit me.” (Saperstein, 19) Az emberi érzelmek sokkal szélesebb skáláját tartják természetesnek, mint amit a nem-zsidó világban megszoktunk. Simon Res Lakis például (aki gladiátorként kereste kenyerét) egyszer meglátta Rabbi Johánánt egy folyóban fürödni meztelenül és olyan szépnek tartotta, „mintha nő lenne” és beugrott mellé a folyóba. Johánán pedig felajánlotta neki feleségül a nővérét, ha megtér. Olyan erős és nagydarab volt, hogy a földön aludt, mondván: „A zsírom a párnám”. (Baba Metzia 64a). Egyszer Johánán megbántotta, mikor a kések rituális tisztaságában jobban tudta a választ nála, és azt mondta neki: „Egy rabló ismeri a szerszámát”. Ebbe Simon belebetegedett és meghalt. Johánán kétségbeesett, csak azt hajtogatta, hogy „Hol van Res Lakis, hol van Res Lakis” és végül beleőrült a gyászba és meghalt. (Baba Metzia 84a) A II. - V. sz-i talmudra hivatkozó XIII. sz-tól virágzó Kabbala is él a szójátékok adta lehetőséggel a Biblia magyarázatában. A mindkettőre hivatkozó rabbinikus drósék (melyek minden szombaton a hetiszakaszt magyarázzák) lényegében humoros konferansszá válnak. A szavakat elemeikre bontják, mint a kabbalisták: „Perhaps the most interesting innovation of the later fifteenth century is a technique...(where) the preacher breaks the verse into fargments, sometimes only two words in length...and each short phrase is given a different interpretation. „(Saperstein, 69) Gyakran ellenkező irányúra fordítanak mondásokat: „The verb serving as an imperative and as a prophecy „be pure from your sins” (can be) paradoxically „ be pure because of your sins” ...it is clearly a product of the oral sermon than of a witten form.The verse fragments or themes are obviously read with different emphases...(like) a miniature piece of theater.” (Saperstein, 72) Ugyanilyen – gyakran viccmesélés formáját öltő – funkciója van ünnepeken a kántoroknak: vidám dalokkal és tréfás anekdotákkal, dramatizált jelenetekkel, mai szóval „performanszokkal” készülnek az ünnepi beszédekre. Azulai beszámol egy ilyen esetről, amikor beszéd közben köveket vett elő és ejtett a földre a hitszónok, melyek a „bűnöket” voltak hivatva jelképezni: „Hayyim Yosef David Azulai decribing a sermon he did particularly like (in 1778) : „David Meza preached and cast stones, for his entire sermon was that the evil impulse is called „stone”. (Lv. Rabbah 35:5) He drew this out for an hour. ...he made frequent comparisons with stones. Hi examples were Uzzah (2.Sam 6:6-7) the person who converses between prayers (B. Sot 44b) and children of Gad and Reuben rebuked by Moses for considering their herds before children(…) and Absalom”s sin (thin as hair but weighed as a sone) ad repeating and repeating throughout his sermon that the evil impulse is considered like stone.” (Num 32:16) (Saperstein, 11) A verbális és tárgyi humor sok-sok eleme évezredek óta folyamatosan jelen van a zsidóság mindennapjaiban. Mai szemmel olvasva Löw Immánuel sírverseit, mintha ott is bujkálna valami humor: „Orvos lánya valál, orvosnak hitvese, anyja: / harmadik öltőn át gondoza hű tudomány./ Dalszerető lélek jellemzett s ős egyenesség:/Égi zenébe merült lelked a dalszerető.” (Ábrahám Vera, 86.) A pesti kávéházi humor egyik műfaja a sírvers, Ungvári is említi egy szösszenetében, hogy a Darlingba járt Jékely, s talán tőle hallotta a pártfőnök Horváth Márton „sírversét” „Itten nyugszik Horváth Márton /Mindig pártolom a pártom” (Ungvári, FE, 230.) Én úgy hallottam a családunkban, hogy „ Itten nyugszik Horváth Márton/Tollamat a sz-rba mártom.” A haszidok (jámborok) humora is közismert (pl. I.B. Singer elbeszéléseiből.) A Bál Sém Tov mondta: „A Tanítványaim a legszomorúbb helyzetet is átalakítják tánccal és vidámsággal.” A breszlavi haszidoknál alapszabály, hogy mindenben látni kell az öröm forrását, az Örökké-valót. A neológ rabbinikus drósék, vagyis szombati beszédek is gyakran voltak humorosak. Családi legendákból tudom, hogy Ady Endre és Nagy Endre is – sok más városi liberális értelmiségivel együtt - rendszeresen eljárt a nagyváradi rabbi (nagyapám nagybátyja) Kecskeméti Lipót szombat Biblia-magyarázó beszédeire. Dr. Scheiber Sándor főrabbi is idézi Ady-t őróla: Kecskeméti Lipót, Nagyváradon volt rabbi 1888-1936-ig. Impozáns termet, gyönyörű hang, lenyűgöző egyéniség. (…) Ady így emlékezett meg róla a budapesti evangélikus templomban tartott előadása után: „Főtisztelendő Kecskeméti Lipót Főrabbi úr felolvasása különben is csak annyi szenzációt rejtegetett, hogy ezekért az igékért néhány rabbitársa már-már máglyára vitte a Főtisztelendő úr lelkét...Előre sejtettük, hogy nagyon sokan mennek, el, pedig a próféták nincsenek nagyon divatban. Ó, nagyon megbámulták ezt is: keresztény templomban a rabbit!” (Scheiber, /Tárgyt./ 162) Kecskeméti gyakran járt Pestre (a legenda szerint egy balkézről való „házasságából” utódai is származtak, akik ma is köztünk élnek) és gyakran eljárt a vele baráti viszonyban álló (szintén nagyváradi) Nagy Endre mulatójába. Scheiber Sándor így ír Lipót testvéréről, a makói rabbi fiáról, a nagyapámról: /Kecskeméti Ármin/ ikerfiai- György és Pál – korán feltűntek tehetségükkel. György költőként kezdte. 1926-ban Pécsett megjelent Symposion c. irodalmi folyóirat egyik alapítója. Később a Pester Lloyd felelős szerkesztője. Finom esszéi tették ismertté a nevét. Auschwitzban fejezte be életét. Pál szociológus, filozófus és publicista lett. 1942-től az Egyesült Államokban élt. Felesége, Láng Erzsébet csembalójátékos, Bartók-tanítvány. Bartók meleg barátságba kerül utolsó éveiben a Kecskeméti házaspárral. Bizalmasai lettek és segítői.” (Scheiber FTT, 162.) Természetesen ennek a barátságnak előzményei voltak: a szintén New Yorkban élő Molnár Ferenc első felesége Vészi Margit volt, akinek apja, Vészi József a Kecskeméti György által felelős-szerkesztett legnagyobb német napilap, a Pester Lloyd tulajdonosa volt. Kecskeméti György még a költő gimnáziumi diák korában József Attilával is összebarátkozott. Molnár Ferenc és József Attila nem voltak barátok, két külön világban éltek, de mindkettejük néhány barátjával rendszeresen, hetente találkoztak Kecskemétiék hűvösvölgyi villájában: oda járt Szerb Antal, és sokan a kor azóta híressé vált írói közül. (Sárközi György és felesége, Molnár Márta, Komlós Aladár, Szentkuthy Miklós, Halász Gábor, Radnóti Miklós, Keresztúry Dezső). (Havasréti, 666.) A családi legenda szerint Kecskeméti Lipót, amikor Pestre jött (például előadni) , akkor nagyváradi barátait – Ady-t, Nagy Endrét - megkereste őket a múlatókban, kabarékban. Ármin főrabbi fiának, Györgynek egyik barátja, Brachfeld Siegfried éppen Kecskeméti Györgyről, mint a Pester Lloyd felelős szerkesztőjéről írta doktoriját. Ezért a dolgozatom első felében a Kecskeméti Lipót által ismert kabarészerzőkre, a második, háború utáni részben pedig a Brachfeld Siegfried /1917-1978/ által megismert kabarészerzőket helyezem a középpontba – hiszen a tények manapság bárki által kikereshetők a világhálón, ezek felsorolása (bár vázlatosan lábjegyzetben háttér-elemként említem őket tájékoztatásul) nem lehet e dolgozat alapfeladata. A családilag rám „hagyományozódott” két zsidó „hitszónok” (az egyik rabbi, a másik konfenanszié” ) alakjának felidézése jól jelzi azt a folamatot, amelyről dolgozatom szól: ahogyan a zsidó hitszónoklat spontaneitása és humora végül átkerült a nem-zsidó szórakoztatóiparba. A „zsidók” (témája) a kabaréban – ez áll a középpontban. A tényeket a szakemberek kitűnően feldolgozták, rájuk támaszkodom. Alpár Ágnes alapvető könyvei – a műsorok listájával - csak a „zsidó” szót nem említik, hiszen a 70-es években jelent meg. Ha megemlítik is a származást néha, mint Molnár Gál Péter, nem tartják fontosnak az évtizedenként eltérő „zsidó-kép” megjelenését, vagy akár teljes eltűnését, amire én koncentrálok majd. Annál fontosabb dolgokat tudunk meg MGP-től: például, hogy Szenes Iván /dalszövegíró/ a kommunista alpolgármester titkára…/MGP, 40 év, 27./ A mai kor egyik legfontosabb gondolkodója, Sigmund Freud külön tanulmányban foglalkozik a viccel (mert a lélek, a tudattalan alapszerkezetét – az eltolást, az elfojtást – fedezi fel a viccben is, mint az álomban), a „Vicc és viszonya a tudatalattihoz” címmel. Még fontosabbnak tartom azonban, a „Mózes, az egyiptomi” c. művét abból a szempontból, hogy a „zsidók” a humor hordozói. Ugyanis (mint Jan Assman erről a Freud-műről írt „Mózes, az egyiptomi” című emlékezet-történeti könyvében írja: „Elemzése monoteizmus és erőszak kapcsolatáról bizonyosan egyike azoknak a legfontosabb hozzájárulásoknak, amelyeket a valláselmélet Freud Mózes-könyvének köszönhet. „ Hiszen Freud ebben a könyvében azért nevezi egyiptominak Mózest, hogy kimutassa: a zsidóknak és a zsidók istenének tulajdonított szigor és erőszak valójában Egyiptom sajátossága volt s az igazi „zsidó” újítás éppen az, hogy az erőszak ellen, a Szeretet érdekében lép fel ez az új istenség. ) A „zsidók” humorát tehát elsősorban az erőszak / a külső elnyomás és a belső elfojtás kettős erőszakának/ oldásának eszközeként tárgyalom – Freud alapján - az alábbiakban, amikor a pesti zsidó humor két fő előadó-művészeti, színházi jellegű területéről írok, a kabaréről és az avantgarde-ról a huszadik században (némi XIX. századi előzmények említésével.) A zsidó tanokat ugyanis elsősorban az erőszak csökkentésének, az empátia növekedésének eszközének látom az emberi történelemben. Közhely, hogy a „kereszténység” a gyermek-isten fantáziájával új, szeretet-teljesebb gyereknevelés alapjait vetette meg. Csak azt felejti el mindenki a többségi keresztény kultúrában, hogy a kereszténység egy zsidó szektából alakult ki, és egyértelmű, hogy a mózesi isten-kép alapvető része a szeretet, mint fő parancs. Max Weber „A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme”című fő-művében a „protestáns etika” valójában zsidó etika. „ Ha tehát „English Hebraism”-nek nevezik a sajátos angol puritanizmus alaphangát (...)akkor rendkívül találó ez az elnevezés. „ ( Max Weber, 255.) „Ami a talmudi zsidóságot illeti, biztosan kimutathatók náluk a puritán erkölcsiséggel elvileg is rokon vonások.” (Max Weber, 257.) „ Persze a zsidóság számára sem idegen a gondolat, hogy Isten áldása a sikerben mutatkozik meg.” (Max Weber, uo.) „...a hivatás puritán felfogásának és az aszkétikus életvezetés követelményének közvetlenül befolyásolnia kellett a kapitalista életstílus kialakulását.” ( Max Weber, 258.) „ vasárnapi imaidőn kívül tartott népszerű szórakozások engedélyezéséről szóló /katolikus/ királyi rendelkezés felháborította a puritánokat...” (Max Weber, 259.) „ ...a kultúrjavak használatának s a nyomában támadt örömszerzésnek mindenesetre volt egy jellegzetes korlátja: nem kerülhetett pénzbe.” (Max Weber, 267.) „...a modern hivatásszerűen végzett munkának aszketikus jellege van.” (Max Weber, 286.) „Az aszkézis szelleme ma már – végérvényesen-e , ki tudja ? - elillant ebből az épületből. A győzedelmes kapitalizmusnak, mióta gép alapokon nyugszik, nincs többé szüksége rá, mint támaszra.” (Max Weber, 287.) Közismert hogy Weber a racionalizmust – mely a kapitalizmus alapja - a puritán szelemből eredezteti, de kevésbé közismert, hogy ezt egyértelműen a zsidó prófétizmus teszi szerinte lehetővé. Amely Webernél versenyezve szembenáll a cadukeus-szamaritánus messiáshittel – mely a kereszténységben és az iszlámban él tovább - és legyőzi azt. Azért, mert egy optimista végjátékot vizionálnak: örök szerelemmel, örök élettel. Ez a prófétai optimizmus az, ami „istenként”, „Teremtőként” azóta is hat ránk. „Az a hallatlan paradoxia, hogy egy Istenhez, aki kiválasztott népét nemcsak hogy nem védelmezi meg ellenségeitől, hanem hagyja a gyalázatba és szolgaságba dönteni s ehhez maga is hozzájárul, csak annál izzóbban ragaszkodjanak, példa nélkül áll a történelemben és csakis a profétikus hirdetés roppant presztízsével magyarázható.” (Max Weber, 508.) /Weber angolra fordítója Karl Mannheim volt, az ő veje, Kecskeméti Pál (Ármin rabbi fia) fordította Mannheim írásait angolra./ A zsidó humor (és fő terepe, a kabaré) skálájának két végpontja, a gúny csakúgy, mint az önirónia értékválság kifejeződése: a hatalom túlkapásai (és a Weber által elemzett zsidó prófétai eredetű aszkézis szigora ) miatt csapdába szorult közönség érzelmeit gazdagítja, feszültségeinek levezetésével. A társadalmi erőszak előítéletekben jelenik meg: a kabaré kifigurázza ezeket az előítéleteket. A nevetés pedig levezeti a feszültségeket. A huszadik században erőszak átélői még azok is, akik erőszakot gyakoroltak. A pszichológia tanai szerint az agresszió áldozatai félelmükben hajlamosak átadni másoknak a bennük felgyülemlett feszültségeket, gyakran szintén agresszív módokon. Az agresszió miatti szenvedést át kell mindenképpen élni, de a feszültséget játékos módon oldani is lehet. A feszültség oldásának terápikus eszköze a humor. Tény, hogy a zsidók élen jártak ezen a téren, és a kabaré, a szórakoztatóipar legtöbb újítása éppen hozzájuk kapcsolódik. Ez összefügghet azzal, hogy a történelmük kezdetei óta rendszeres és hullámzó, de állandó agresszió-sorozat áldozatai vagyunk. És a humoros Tóra-elemzés, a vidám dalok mindig oldották a tragikus élethelyzetek stresszét. Az élettel velejáró rossz dolgokat és az elnyomás és erőszak különleges adagját képesek voltak őseink humorral kezelni (mint a Biblia szöveg-gyűjteménye is tanúsítja, már az ókorban). Ez valami külön erőforrást feltételez. Móz2 3:14-ben a JHWH istennév Hangja azt mondja „Leszek, aki leszek” - utal arra, hogy a létige jövő idejű alakjával találkoznak a mindenkori próféták. (Bár nyelvtörténeti okból, „vagyok”-kal is szokták fordítani.) Egy szeretetteli Jövő szól a múltbeli őseinkhez és – leegyszerűsítve – csak annyit kér, hogy „szeresd a másikat”, mert ez a Jövő csak akkor jön el, ha már most a jelenben tudatosan növeljük a szeretet kifejezéseinek mennyiségét. Egy új jövőt teremtünk ezáltal. (Assman említett könyvében Plutarchosz, Alexandriai Kelemen, Cusanus, Spinoza, Lessing, Schiller, majd Cassirer említése teszi nyomatékossá, hogy a Lét Ura - a Jövő - válik az új vallás, az egyistenhit fő erejévé.) (Assman, 137.) „ A héber nyelv ..az isteni név megjelölésére egy kiejthetetlen szót használ. Négy betű jelöli ezt a szót, a Jád, a Hé, a Váv és a Hé. Akik Jahvé-nak, jehovának ejtik , már nem ezt a szót ejtik ki. A kiejthetetlen név az abszolút jelen és az abszolút jövő egysége, a „lenni” ige jelen és jövő ideje egybeszőve...ez az egyetlen osztatlan pillanat…az örök valóság…az élő Egy. Aki nem akar hazudni, csak jelzi a nevet. A szent nyelv ezzel a szóval jelzi: A „Név”. Szeresd a Nevet a te Istenedet…De a név az Egy és az Egyhez mindenki és minden hozzátartozik. Tehát szeretned kell mindenkit és mindent egész szíveddel, egész lelkeddel, egész tehetségeddel. …azt is, aki téged nem szeret.)” (Tábor Béla, 1990. p. 59.) /Tábor Béla gnosztikus – tehát a háború előtti kabala fő mesterének, Aslag rabbinak tanait is ismerő - kabbalista biblia-értelmező körébe járt a magyar kabaré egyik atyamesterének, Kellér Dezsőnek a barátja, a Ludas Matyi főszerkesztője, Tabi László, akinek apósa, Szilágyi Géza, aki Kastner / az Eichmannal tárgyaló s később ezért Izraelben meggyilkolt zsidómentő/ titkára volt a háború alatt és többször járt Izraelben, ahol akkoriban Aslag rabbi még visszhangtalan volt (de később a hetvenes éveben népszerűvé vált Amerikában). Erről persze nincs szó az otthonában a sztálini korszakban - Tabi így nem értesülhet apósa múltjáról. Vagy pontosan tudja, de megtartja magának ezt a tudást. Hogy egybeesnek bizonyos dallamok a Bibliából és operákból és egy egész történelmi konstellációt köré lehet fantáziálni? Lehet...de ebből nem lehet poént gyártani: az átlag néző nem tudná követni./ Röviden tekintsük át, mit is jelenthet a „terápiás feszültségoldó humor”, amennyiben eltérőek a befogadó népek és a zsidók indulat-kezelési mintái. Alice Miller, a nemrég elhunyt pszichoanalitikus írja: „Bár regények és önéletrajzok százai foglalkoztak a gyermek-bántalmazással minden alakjában…mégis jelentéktelennek tartják, sőt vitatják a korai bántalmazás felnőttekre valóhatásának lehetőségét. A felmerülő gondok többnyire ismeretlenek és nem említik a történelmi és antropológiai tanulmányok. A hipotézis, hogy a német antiszemitizmus volt a Soá igazi oka felveti az ellenérvet, hogy miért nem történt hasonló az első világháborúban? Németországban ugyanolyan erős volt az antiszemitizmus és mégsem alakult ki szervezett népirtás. És a többi antiszemita országban (Lengyelország, Oroszország és máshol Európában) miért nem történt hasonló? Az az érv, hogy a hatalmas és általános csalódottság, amit a weimari köztársaság munkanélkülisége és szegénysége a zsidók tömeges megölésében csapódott le azért nem meggyőző, mert Hitler hamar nagyon sikeresen megszüntette a munkanélküliséget. Kellett legyenek más faktorok, amelyeket nem vettek figyelembe s amelyek megmagyarázzák, miért pont itt és ekkor történt a Soá. Szerintem az egyik lehetséges alternatív magyarázat a századfordulón gyakorolt német gyereknevelési rendszer, amit gyakorlatilag univerzális csecsemők elleni erőszak-ként (abúzusként) lehet csak leírni…amelyben szisztematikusan megalázzák a gyerekeket érzelmi igényeiket nem elégítik ki, tiltakozásukat veréssel büntetik…” (Miller, 1998.) „Kétséges, hogy az egyéni lélektan fogalmait (trauma, gátlás) minden további nélkül lehessen alkalmazni közösségi jelenségekre /bár/…az analógiák termékenyek….”/Erős, 1994, 13-14.o.) Norbert Elias a szociál-pszichológiai történetírás nagy XX. századi alakja szerint „a fejlődés különböző fokán álló társadalmak, sőt egyes társadalmi rétegek is különböző normákat követhettek affektusaik kontrollálása során. („Civilizáltabb” és „barbárabb”). …Vizsgálnunk kellene a gyermekek felnevelésének módjában jelentkező változásokat…De túl sok az anyag, szétfeszítené e munka kereteit.” (Elias, 2004. 110. o. és 522.o. ) Norbert Elias ezt írja máshol: „ Különleges öröm a foglyokat megcsonkítani…”Aki lovagot elfognék, levágnám orrát és fülét", írja Bertrand de Barry… A kegyetlenség nem volt törvényen kívül helyezve…Bármennyire amorálisnak tarthatja tehát egy későbbi kor szemlélője …az eltérő affektusmodellálás felől tekintve „erkölcsösnek”, példaszerűnek is tetszhetett.„ (Elias, 2004. 220.o. ) A feszültség azonban abból adódik, hogy már az egykorú zsidók sem követték ezt a „lovagi” affektus-modellálást. Ezt Elias is látja: "Különböző társadalmi rétegek más és más mintákat követhetnek affektusaik kontrollálásának során. " (uo. 1.o.) Nem lehet nem észrevenni az erőszak /és az elfojtás/ mindent-átható voltát a történelmi életrajzokban, melyek ott sorakoztak egy átlag magyar könyvespolcán: az állandó féktelen tivornyák és "vitézi” kirohanások Balassi Bálint verseiben, a „hősi gesztusok” (pl. az ellenzéki követek lefejezése) Rákóczi önéletírásában. A Bocskai megölésével vádolt Kátay kancellár levágott fejével labdáznak a gyerekek, pár emberöltővel korábban Szapolyai evés közben egy uborkás üvegbe helyezett levágott fejjel társalog, melyet az őt, királyát később eláruló Török Bálint vágott le a haldokló Cserni Jován testéről s két szekérnyi levágott fejjel (Jován „cár „ kíséretéből) együtt küldte Budára. Nehéz nem észrevenni a múltat tanulmányozva, hogy a kis magyar nemesi gyerekeket a szüleik a szomszéd rokon várúrhoz adják be, hogy felszolgálni tanuljanak, a vívás és táncolás fő tantárgyai mellett, míg a zsidó családokban a gyerekeket olvasni tanítják. És a zsidó „arisztokrácia” nem csatákban tűnnek ki, hanem a bölcsesség hagyományozása a fő feladatuk. Alan Cooper megemlíti, hogy a tizedik-tizenkettedik században a gyereknevelés jóságosabb volt (ezt Szádja gáónhoz és ahhoz az arisztotelészi gondolathoz kapcsolja, hogy a gyermek növényszerűen hajlítgatható). (Cooper, 2003. p. 181.) Alexander Glick pedig a szefárd (arab környezetű) racionalizmus és az askenázi (mitikusabb, keresztény környezetű) zsidó gyereknevelést állítja egymással szembe, mondván, hogy az utóbbiban a keményebb nézet uralkodott, mely szerint a „gonosz ösztön” uralkodik a gyermekben és kemény büntetést (verést) érdemelnek. (Cooper-Glick, 1996 p. 53.) Idézik Da Vidas-t 1575-ből és Isaiah Horowitz-ot 1623-ból, valamint Moses Hagiz-t a korai XVIII-dik századból: a platóni „belső vadállat” gondolathoz kapcsolják ezt a nézetrendszert. Cooper azt hangsúlyozza, hogy a durvább gyermeknevelési módok a kereszténységben terjednek el (s a köztük élő zsidóknál), amelyet csak a felvilágosodás után enyhített a (mellesleg arab-zsidó eredetű) racionalizmus. (Cooper, 2003. p. 45.) „Neveld a fiút az ő útja szerint, ha megöregszik sem tér el attól”, írja a Példabeszédek könyve (22:6). (Ballagi fordítása alapján). Menahem Meiri a XIII. században ezt úgy értelmezi, hogy egyesek hagyják a maga feje után menni a fiút. A XIV. századi ( a tengeren iránytűnek használt Jákób-pálca feltalálója) Lévi ben Gerson kételkedik benne, hogy ez esetben majd később megfegyelmezik-e magukat. Ilyesmikről vitatkoznak a zsidók már az ókorban: a gyermekek neveléséről. Évszázadokon át kívülről megtanítják a gyerekeknek, amit őseik mondtak. A kegyetlen gyerekhajszoló keresztény családok körében kialakul a békésen nevelő zsidók kapcsán a bűntudat kivetítése által a „vérvád”. (Cooper, 2003.; 56.o.) A pedagógia-történeti elv érvényesül: az erőszakos gyereknevelés összefügg a téves (projektív alteregós) alapokon álló teológiai-filozófiai alapkérdésekkel. Mint Domán István főrabbi (1922-2015) emlékezéseiben látjuk, bár a jesivákban a verés jelen volt, egyben fékezni is próbálták pl. a „taleszolás”, vagyis a vastag kendőbe burkolás által. (Domán, 1998.) A gyerekkori traumákat tároló szociális alteregó „átveszi az uralmat” a stressz-helyzetben: a különben békés és szerető családapa gyilkolni indul a csatába, hogy megvédje az „anyaföldet”. A földönfutó fegyvertelen zsidók nem követhetik ezt a mintát. Viszont éppen engedékenyebb, békésebb viszonyaikkal (egyebek mellett humorral) terapizálják a környezetüket. A két különböző empátia-szint egyszerre van jelen mindannyiunkban. Lonnie Athens legfontosabb felfedezése az volt, miután interjúkat készített erőszak-elkövető bűnözőkkel , hogy a gyilkosság elkövetése előtt a képzeletükben "fantom közösségekkel" konzultálnak, akik helyeslik erőszakos tetteiket, mint korábbi megaláztatásokérti bosszúállást. E „fantom közösségek” azonosak a korábban megvitatott társas alteregókkal, ahol disszociálódó erőszakos én-részek és internalizált büntető gondviselők raktározódnak el.”(Ld. Lonnie Athens: The Creation of Violent Criminals, Urbana, University of Illinois Press, 1992. 147.o.) Amikor a felnőttebb félteke új szabadságokat és új viselkedéseket tanul, a traumás félteke újraéli tehetetlenségét, félelmét, megaláztatásait korai gyerekkorából. A két félteke harca disszociálódik, s így az egyik félteke nem tud a másik félteke érzéseiről. Ezt az elméletet azért idézem, mert ezek szerint fantázia-alteregókban hordozzuk magunkban az őseink traumáit is, terápiás megoldásait is. Tehát, ahogy Kecskeméti Ármin rabbi javasolta a gyerekeinek (a nagyapámnak és ikrének) : érdemes ismerni az ősök gondjait és megoldásait. A dróséiban gyakran megemlítette azt a történelmi csapást vagy merényletet, amelyet éppen a hetiszakasz idején követtek el. Azt hiszem, hogy a biblia-magyarázat céljából péntek-szombat esténként összegyűlő zsidók vidám éneklése, és a hetiszakaszra felfűzött könnyed, gyakran humoros elmélkedés sok ezer éve is a nagyvárosi kabaré előtörténetének szerves része. Tehát egy kabaré-történet egyben a kollektív tudattalan analízisének feltárása, közös lélek-történet. Az erőszak statisztikai csökkenése, az Elias által felvázolt „civilizáció” haladásának egyik motorja lehet a zsidó humor, talán az ókor óta. Molnár Gál Péter írja: „Kétféle kabarét ismer színháztörténetünk, de csak az Adyéról illik szólni (...) Mi az irodalmi kabaréra vagyunk büszkék. A Nagy Endre stilisztikai eleganciájára meg a Kellér Dezső csevegéseire. Altáji tréfák pukkanó halmaza a másik kabaré. (...) Anyósok kergettek szeneslapáttal ágy alatt kikapós kereskedelmi utazókat, mialatt a ruhásszekrényben kibontott fűzővel reszketett a hű feleség. Akár szépirodalmi, akár szépleányi irányultságú műsort játszottak elmúlt idők kabaréi: hetente cserélték. Csak egy-egy kivételes sikerű bohózat érte el a négyhetes halhatatlanságot.” (Molnár Gál P. 2001) Természetes, hogy az emberek nevetnek azon, mi számukra ártalmas: az autoriter megnyilvánulásokon. Az empátia evolúciójának irányába megkezdett történelmi lépések persze törékenyek: az egyes emberek egyéni szabadságfokán és indulat-kezelési szokásainkon múlik ennek az új, empatikus jövőnek a megvalósulása (amelyről a bibliai próféták adtak elsők közt hírt.) Ahogy Ungvári Tamás írja: „...mi az a zsidó dolog a kabaréban, miért Woody Allen és nem más?...Nincs más válaszom, csak az, hogy az igazi humor az önmarcangoló, bizonytalan ember védekezése, megelőzi a csapást, azzal, ha kigúnyolja magát.” (Ungvári, 243) Ady kérdéseire Hacsek és Pomócsi válaszol. „Ha én egyszer kinyitom a számat!” (Békeffi István-Salamon Béla). A harag levezetése nevetéssel: az empátia evolúció kulcsa. A kabaré emiatt sokkal fontosabb, mint az ösztönös kollektív elfojtás miatt gondolnánk: a katharzis fontos része az indulat-levezetés. (A sport és a vallás és a művészet mellett.) A mai világban a média polarizálja a szemben álló politikai nézetrendszereket. Ugyanakkor, mint láttuk, mindannyian egyszerre vagyunk fejlődőképesen empatikusak és maradian kegyetlenek is , a két oldal bennünk van – de a kifejezésének mindkét válfajára szükségünk van. Nem fejezi ki helyesen a világot az egyik vagy másik oldalnak való „igazat-adás”. Nem valakinek az igazáról van csak szó (ez is egy érzés persze), mert úgysem lehetséges, hogy bármelyikünk „közvetlen kapcsolatba lépjen az Igazzal – hanem optimális és kevésbé optimális helyzetekről, ezeket pedig megvilágítja a humor katharzisa. (Ahogy Borges, a nagy argentin író mondta a nyolcvanas években: a Falkland-háború „két kopasz ember harca egy fésűért.”) Nagy Endre, Békeffy, Kellér éppen az egymásnak élesen ellentmondó kulturális megnyilvánulások sokféleségéből merített ihletet. Amikor a világ urai elvesztették a fejüket, az avantgarde kabaré (Tucholsky, Brecht, Tzara, nálunk Palasovszky és a század legvégén – már a „nem-zsidó” avantgard humor korszakában - Kistamás László és Tilla Tilla, a mai ötvenes nemzedék „fiataljai”.) kifejezte fenntartásait a világ rendje ellen lázadva. Hugo Ball az első világháború idején egy ágyúcső alakú kartondobozba bújva halandzsanyelven dúdorászott. Ahogy tudták, rendhagyó gesztusokkal az életre veszélyes elnyomó hatalmak ellen fordították a közönségüket. Pontosan úgy, mint Jeremiás 2500 évvel ezelőtt. Ebben tud segíteni a kabaré, a „zsidó” humor. Természetesen ez az asszimilált „nem-zsidó zsidók” humora elsősorban. „Isaac Deutscher szerkesztette meg a „nem-zsidó zsidó” kategóriáját az olyan emberről, aki eltépte vallási-törzsi gyökereit, így identitásában már nem tudja magát zsidónak, s legfeljebb a mások szemében az. A zsidóság, mint Freudnál a neurózis, az általános emberiért folytatott küzdelemben szublimálható.” (Ungvári, 119) Dolgozatomban a száz év ezerötszáz kabaré-előadását (és pár tucat avantgarde előadást) tekintek át, így feltétlenül szükség volt egy mechanikus szűrési technikára. Úgy döntöttem, hogy a korabeli színházi sajtóból és a plakátokból minden évtized fontosabb alkotóinak a listáját mutatom be és minden évtizedben egy évet részletesen is megmutatok, idézetekkel. A „dekadológia” az ókortudományban az évtizedek beazonosításának elnevezése, a kabbalában pedig a tízparancsolatnak megfelelő tíz szféra rendszerét hívják így. Egyértelmű, hogy ha egy-egy vicces jelenet köré épülő zenés műsor hetente változik, akkor nem kihagyható az a tény, hogy a zsinagógában is humorosan magyaráznak bibliai jeleneteket és a prózát gyakran a zsoltár-éneklés és a közös dal-éneklés hangjai váltják fel. A múlt század nyolcvanas éveiben már megjelennek az asszimilálódó „nem-zsidó” zsidók a humoros sajtóban, és a második világháborúig a kabaré és a szórakoztatóipar /színház, film/ „zsidó kézben” van, néha a zsidó téma is felbukkan. Jellemző azonban, hogy ez ritka. A háború után pedig, bár a kabaré és a humor területén sok a zsidó, a zsidó szó már nem hangzik el többé Magyarországon. (Amerikában kimondják a „zsidó” szót. Allen Ginsberget kirúgják a Columbiáról, mert az ablakba vési, hogy „B-meg, zsidó!”. Woody Allen lelkesen gúnyolódik a Biblia stílusán és a korára jellemző erőszakos történeteken: „ És egyszer az Úr /…/ véletlenül túl közel ment Jóbhoz, aki elkapta a nyakát és mondá: - Aha! Most megvagy! Miért sanyargatod Jóbot? Mi? No ki vele! És az Úr felelé: - Izé, eszed már el a nyakamat. De Jób nem könyörült rajta, hanem így szóla: - Amíg Te meg nem jelentél, jól ment sorom. Volt marhám, fügefám temérdek., meg egy tarka kabátom meg két tarka nadrágom...És most tessék... Az Úr hangja mennydörgött: - Én, aki az eget és földet teremtettem, számadással tartozom-é néked az én útjaimról? Te mit teremtettél, hogy engem kérdőre vonhatsz?” (Allen, 173.) A rendszerváltás után, a nyolcvanas években induló új humorista nemzedékben már a vezetők ( a ma hatvanas Fábry, Szőke, ) és felfedezettjeik (a 2000-es évek első évtizedeinek húzónevei (a negyvenes-ötvenes Litkay, Kövesdi, Orosz, stb) és az alternatív rock-szcéna „szórakoztatóipari” hangadói (az ötvenéves Kistamás László, Tilla Tilla) nem zsidók. (Valójában, azt „hogy ki zsidó, a közönség dönti el”, hiszen a legtöbben Latabárt és Békeffit is zsidónak gondolták a maguk idejében – a háború után pedig Major Tamás és Gobbi Hilda esetében merült ez fel, az apai zsidó származást a közönség „zsidónak” tekinti, noha a vallás szerint nem azok, és a nácik sem vitték el őket Magyarországon. Békeffi kémügybe keveredett, mint látni fogjuk. ) Van azonban egy lényeges oka annak, hogy az avantgarde humorára nem volt soha jelentős, kereskedelmi méretű közönség. Freud ezt így magyarázza, hihetően: „A komoly célokra törekvő művészi vagy egyéb intellektuális munka akadályozza a gátlási energiák levezethetőségét. Ugyanis a szellemi munka során bekövetkező eltolások igénybe veszik ezeket az energiákat...Kiváltképp kedvezőtlenek azok a szellemi folyamatok, amelyeknek tárgya kevéssé szemléletes...Az elvont gondolkodásban pedig már egyáltalán nem nyílik tere a komikumnak, hacsak hirtelen ki nem zökkenünk a gondolkodásnak ebből a szférájából.” (Freud, 1982.) Emiatt bármennyire is közös az avantgarde (már dadaista forrásaiban) és a kabaré humoros spontaneitása és erőszak-ellenessége, a valóságban csak néhány tucat esetben maradt feljegyzés az avantgarde kísérletekről, tehát a túlnyomórészt a kereskedelmi – és ezért tömegszórakoztatási szintű műsorszámokat tudom csak felsorolni és néha elemezni. Mellesleg a zsidó hitszónoklatok gyűjteményei is gyakran elvesztek, ráadásul a humoros részeket nem nyomtatták ki szándékosan, írja Saperstein, e téma fő szakértője. „ Some books prepared for publication disappeared before reaching the printer. ..In 1647 Manasshe ben Israel said he had 450 Portuguese sermons that had been preached in Amsterdam over a twenty-five year period All have apparently been lost...From Isaac Aboab was credited to have had 886 sermons only a handful were published...None of these numbers approach 2300 extant sermons of Martin Luther ..or the 40 000 estimated to have been delivered by John Wesley, but they represent a prodigious effort of which only minimal traces survive.” (Saperstein, 6) Adódik egy gyakorlati probléma: a viccek mindig az aktualitáshoz kötődnek és ezért könnyen elavulnak. Az aktuális történelmi eseményekre való utalás is egy közös eleme a hitszónoklatok és a konferansziék spontaneitásának. Egyik rabbink beszámol róla, hogy Bajazid szultánnak a városba érkezése miatt bizonyos témákat nem említhetett: „Garcon (...) states that some of the sermons in his manuscripts were never given: „I prepared it to preach in Salonika ...but on that day the Sultan Bayezid came and I did not preach it.” (Saperstein, 25) Marton Frigyes, a hetvenes évek Rádiókabaréjának legendás szerkesztője mesélte nekem, hogy Auschwitzban is volt kabaré és ez gépiratos verzióban lappang Pesten, de a kiadók elzárkóznak a kiadásától, mert túl frivolnak tűnik az a gondolat, hogy szilveszterkor a rabok viccelődtek. A hitszónoklatok nyomtatott verzióiból gyakran elhagyták a poénokat: „The witty interpretation of a biblical verse was a standard homiletical tool (…) but hey were eliminated from the written texts…” (Saprstein 23) Viszonylag kevés múltbeli poént érdemes ma újra elismételni, hiszen az az elnyomó-és elfojtó rendszer ami ellen öröm-szerzéssel lázadt, megszűnt. Freud ezt írja erről: „Az az emberi igény, hogy gondolkodásunk folyamati révén örömérzethez jussunk, folytonosan újabb vicceket alkot, amelyek mindig az épp időszerű eseményeken alapulnak. ..A forgalomban lévő viccek nagy része következésképp csak bizonyos ideig él, élettartama pedig két szakaszból áll: virágzásból és hanyatlásból, mely a teljes feledéssel véget ér.” Éppen ezért csak a „zsidó” szó (vagy ősi, esetleg bibliai motívumok) megjelenésével kapcsolatos poénokat sorolom fel – és az idézőjel arra utal, hogy a zsidók szimbolikus kóddá nőnek a rájuk néző többiek szemében. Ezért a zsidó-ellenesség jelensége is említésre kerül, amennyiben a főbb szereplők maguk említik. Egyértelműen látni fogjuk a „staféta-váltást”: a század első negyvenöt évében a két háború alatt és között többségében zsidók gyártják a szórakoztatóipar termékeit és viszonylag ritkán utalnak a zsidóságra. A második 45 évben, a szovjet birodalom részeként a kommunizmus idején a fő vicc-gyártók továbbra is zsidók, de a „zsidó” kifejezés vagy téma nem bukkan fel soha, kivételesen sem a lapokban vagy a színpadokon. Tabuvá vált. (Hozzáteszem: a 45 év a jóbél évek bibliai felosztásában is szerepel, ahol az utolsó öt évében az ötvenes egységnek már csökkennek az árak, hiszen a rabszolgákat fel fogják szabadítani...Az egyik – majmonídészi – hagyományban a 05-ös és az 55-ös év a jubileum éve. Így aztán négy 12 éves bi-dekádot vagy dodekádot kapunk. Az egyszerűség kedvéért azonban a szokásos évtizedes egységeket tekintem át. A messiási – vagy „jesuá-s” szabadító - 50-edik évtizedet véve 0-s nak, mindig egyes, kettes, hármas és négyes dekád következik a tízes, húszas, harmincas, negyvenes, majd a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek. A szovjet birodalom összeomlása utáni felszabadult interregnum – a jelenünk - pár évtizedében viszont jelentősen csökkent a zsidó humoristák száma (noha sporadikusan azért megjelennek zsidókra utaló vicc-témák, amint látni fogjuk.) Ennek lehet az is az oka (azon túl, hogy sok százezerrel, félmillióval csökkent a zsidók száma az országban), hogy most először volt egy ideig valódi szabadság: az erőszak megszűnt, mi szükség lett volna itt a zsidók évezredes erőszak-oldó humorára? |