Időnként hírt kapunk egy-egy újabb pályázati sikeréről, vagy karikatúra-közéleti szerepléséről. Ebben az évtizedben a hazaiak mellett 11 nemzetközi díjat zsebelt be, Németországból, Kínából, Bulgáriából, Olaszországból, Ukrajnából, Törökországból, Luxemburgból, Romániából és Szerbiából, köztük több első díjat is. Sőt egy illusztráció pályázaton itthon is nyert, Sopronban.
Aktivitását nem csak "saját zsebre" éli ki, rendszeresen szervez maga is nemzetközi karikatúra pályázatokat, kiállításokat. Néhány (7) bajai pályázat után nekilátott cégeket rávenni pályázatok szponzorálására. Bár a téma néha meglehetősen száraznak tűnt - traktorok, alagutak, távfűtés - a pályázóknak mégis sikerült humort varázsolni a műszaki kütyükbe.
Munkájának elismerése, hogy szerte Európában ismert karikaturistaként gyakran hívják meg pályázatok zsűrijébe. Zsűri tag volt Viandenben (Luxemburgban), Isztambulban, és sokadszor volt a zsűri tagja Eperjesen a "Brain Sneezing"-pályázatnak, sőt idén a zsűri elnöke is. Tavaly ő képviselte a magyar karikaturistákat Körmöcbányán, ahol már nekem is voltak szép élményeim egy évvel korábban. Díjazott rajzai itt láthatók..