A kiállítás ötletgazdája Fenekovács László karikaturista volt, akit egy konkrét eset ihletett meg. Tavaly kiállított volna az Újbuda Galériában, de néhány, meztelenséget ábrázoló képe provokatívnak bizonyult. – Kihelyeztük a képeit, de a hely kurátorai közölték velünk, hogy azokból pár, meztelen alakot ábrázoló művet nem lehet bemutatni, mert azok a gyerekekre rossz hatással vannak. Laci ezután közölte, hogy köszöni a lehetőséget, de nem él vele – mondta lapunknak Kós Mihály karikaturista, a mostani tárlat szervezője. Fenekovács hónapokkal később felvetett a kollégáinak, állítsanak ki meztelen témájú képeket egy galériában, a szervezéshez pedig Kóst kérte fel, aki „begyűjtötte” a képeket a barátoktól.
Tematikai és stílusbeli megkötés nem volt. A kiállításon Sajdik Ferenc képein például ledéren öltözött vagy ruhátlan nőket látunk, akiket egy-egy kedves állatalak megszólít, melyek akár a a rajzoló egyik híres figurája, Pom Pom világából is jöhettek volna. Pápai Gábor, a Népszava állandó karikaturistája képein meztelenül ábrázol közéleti személyeket, köztük Galla Miklóst, aki mélybe zuhanó Gollamként nyúl a Karinthy-gyűrűért, mely a kiemelkedő teljesítményt nyújtó humoristáknak és szerzőknek jár, és melyért oly sokáig küzdött Laár Andrással, aki eredetileg a díjat kapta. Fenekovács László részletekből építkezik: egyik rajzán női hátsót látunk, melyen egy bélyegzőn Jiří Menzel arca virít – a kép ötletesen idézi fel a rendező Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjének híres, pecsételős jelenetét. Krenner István a tőle megszokott, hosszú lábú, kerek mellű, pucér hölgyeit állította ki, akik a kalandra vágyó férjeket megcsalásra csábítják.