Sajdik Ferenc legújabb karikatúraalbuma
Igazi életmű-album Sajdik Ferenc most megjelent karikatúra kötete. A címét Csukás István adta az album előszavával – A varázsló felemeli ceruzáját. A varázsló most 88 éves. Pályafutása alatt sok ezer rajza jelent meg, és mindenki ismeri és szereti rajzfilmjeit is A nagy hohohorgásztól a Pom Pom mesékig. Humorát, művészetét számos díjjal, kitüntetéssel honorálták, mindezt megúszta anélkül, hogy irigyei lennének: Sajdik Ferencet nem lehet nem szeretni.
A gyönyörű, vaskos albumot lehetetlen egyszerre végignézni, hamar betelik vele az olvasó: a pazar, részleteiben is rendkívül gazdag grafika, és a mély humor együtt, nagyon tömény. Nagy szellemi lakoma!
A karikatúra egyik lényegi vonása az, hogy tükröt mutat az embereknek, hogy észrevegyék, mennyire nevetségesek bizonyos helyzetekben, tulajdonságaikban, cselekedeteikben. Olyan tükröt, amely úgy nagyítja fel esendőségeinket, hogy érzékelteti, kiemeli, mennyire komikusak – vagy milyen tragikomikusak – vagyunk. Karinthy óta tudjuk, hogy álhumor nevetségessé tenni a dolgokat. Igazi: megtalálni a nevetségest.
Ebből egyenesen az következik, hogy a jó karikaturista nem torzít, hanem egy az egyben mutatja be az embert, olyannak, amilyen. Hogy mégis karikatúra legyen, csavar egyet rajta, hogy ezt a tükröt (amely nem görbe tükör, ahogy sokan állítják), még élesebben lássuk. Sajdiknál ez a csavar jellemzően az állatvilág. Ahogy Aiszóposztól La Fonaine-ig, Lázár Ervinitől Csukás Istvánig sokan, Sajdik is legtöbbször az állatokon mutatja meg az emberek bosszantó vagy mulattató, de mindenképp nevetséges vonásait. A karikatúra ugyanis példabeszéd. Az állat és ember viselkedésének különbségei nem mindig az ember javára dőlnek el: az elefánt nagyobb, a kígyó hosszabb, a mókus fürgébb, a páva tarkább, a kenguru jobban ugrik, a sas kerozin nélkül is repül, a majom viccesebb – vagy éppen fordítva: a farkas vérszomjasabb, a medve nehézkesebb, a róka ravaszabb, a lajhár lustább, a veréb szürkébb, a csokoládétól elhízott, kövér varjú pedig nem repül.
Sok karikatúrával vagyunk úgy, hogy ha letakarjuk a képet, és csak a szövegét olvassuk el, ugyanolyan értékű a vicc, mint ha nem takarnánk le. Sajdiknál ezt nem lehet, mert a humor nagy része a kép részleteiben, a grafikában van elrejtve, és hiába lenne jó a poén rajz nélkül is, egy élményről maradnánk le nélküle. Olyan lenne, mint egy étterem, ahol a szakács nem főz, csak felolvassa a vendégeknek a receptet… Sajdik karikatúráin nem csak a poént nézzük, hanem élvezzük az ízét is, elkalandozunk a rajzon, egyenként megcsodáljuk lovait, madarait, virágait – és persze emberalakjait is.
A karikatúra egy kifejezésmód, grafikus publicisztika. A jó karikaturista nem viccel, ő komolyan javítani szeretne az emberiségen, az emberek gondolkodásán, cselekedetein azzal, hogy nevetséges képet fest róluk. Alkotás közben persze soha nem ez lebeg a művész szeme előtt, ez szemléletéből fakadóan magától jön, nem munka, hanem játék, ahogyan a szerelmes ifjú sem a fajfenntartásra gondol udvarlás közben, mégis azt teszi. Sajdik szeret játszani, nekünk játszik, amitől szebb lesz a világunk.
A kötetben tematikus fejezetek vannak, a fejezetek élén pedig a témához illő aforizmák a műfaj nagyjaitól. Nem derül ki, mi lehetett ezzel a szerkesztő Kernács Gabriella célja, talán annak demonstrálása, hogy Sajdik rajzai közt legalább olyan mély és szellemes gondolatokat találhatunk, mint Anakreon, Erasmus, Einstein, Pascal, La Rochefoucauld vagy Jókai aranyigazságaiban.
Az album a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában jelent meg 275 oldalon, a Gyomai Kner Nyomdánál megszokott magas színvonalon. Ára: 5490 Ft
(Írásom megjelent a Lugas 2018. október 13-i számában)
Igazi életmű-album Sajdik Ferenc most megjelent karikatúra kötete. A címét Csukás István adta az album előszavával – A varázsló felemeli ceruzáját. A varázsló most 88 éves. Pályafutása alatt sok ezer rajza jelent meg, és mindenki ismeri és szereti rajzfilmjeit is A nagy hohohorgásztól a Pom Pom mesékig. Humorát, művészetét számos díjjal, kitüntetéssel honorálták, mindezt megúszta anélkül, hogy irigyei lennének: Sajdik Ferencet nem lehet nem szeretni.
A gyönyörű, vaskos albumot lehetetlen egyszerre végignézni, hamar betelik vele az olvasó: a pazar, részleteiben is rendkívül gazdag grafika, és a mély humor együtt, nagyon tömény. Nagy szellemi lakoma!
A karikatúra egyik lényegi vonása az, hogy tükröt mutat az embereknek, hogy észrevegyék, mennyire nevetségesek bizonyos helyzetekben, tulajdonságaikban, cselekedeteikben. Olyan tükröt, amely úgy nagyítja fel esendőségeinket, hogy érzékelteti, kiemeli, mennyire komikusak – vagy milyen tragikomikusak – vagyunk. Karinthy óta tudjuk, hogy álhumor nevetségessé tenni a dolgokat. Igazi: megtalálni a nevetségest.
Ebből egyenesen az következik, hogy a jó karikaturista nem torzít, hanem egy az egyben mutatja be az embert, olyannak, amilyen. Hogy mégis karikatúra legyen, csavar egyet rajta, hogy ezt a tükröt (amely nem görbe tükör, ahogy sokan állítják), még élesebben lássuk. Sajdiknál ez a csavar jellemzően az állatvilág. Ahogy Aiszóposztól La Fonaine-ig, Lázár Ervinitől Csukás Istvánig sokan, Sajdik is legtöbbször az állatokon mutatja meg az emberek bosszantó vagy mulattató, de mindenképp nevetséges vonásait. A karikatúra ugyanis példabeszéd. Az állat és ember viselkedésének különbségei nem mindig az ember javára dőlnek el: az elefánt nagyobb, a kígyó hosszabb, a mókus fürgébb, a páva tarkább, a kenguru jobban ugrik, a sas kerozin nélkül is repül, a majom viccesebb – vagy éppen fordítva: a farkas vérszomjasabb, a medve nehézkesebb, a róka ravaszabb, a lajhár lustább, a veréb szürkébb, a csokoládétól elhízott, kövér varjú pedig nem repül.
Sok karikatúrával vagyunk úgy, hogy ha letakarjuk a képet, és csak a szövegét olvassuk el, ugyanolyan értékű a vicc, mint ha nem takarnánk le. Sajdiknál ezt nem lehet, mert a humor nagy része a kép részleteiben, a grafikában van elrejtve, és hiába lenne jó a poén rajz nélkül is, egy élményről maradnánk le nélküle. Olyan lenne, mint egy étterem, ahol a szakács nem főz, csak felolvassa a vendégeknek a receptet… Sajdik karikatúráin nem csak a poént nézzük, hanem élvezzük az ízét is, elkalandozunk a rajzon, egyenként megcsodáljuk lovait, madarait, virágait – és persze emberalakjait is.
A karikatúra egy kifejezésmód, grafikus publicisztika. A jó karikaturista nem viccel, ő komolyan javítani szeretne az emberiségen, az emberek gondolkodásán, cselekedetein azzal, hogy nevetséges képet fest róluk. Alkotás közben persze soha nem ez lebeg a művész szeme előtt, ez szemléletéből fakadóan magától jön, nem munka, hanem játék, ahogyan a szerelmes ifjú sem a fajfenntartásra gondol udvarlás közben, mégis azt teszi. Sajdik szeret játszani, nekünk játszik, amitől szebb lesz a világunk.
A kötetben tematikus fejezetek vannak, a fejezetek élén pedig a témához illő aforizmák a műfaj nagyjaitól. Nem derül ki, mi lehetett ezzel a szerkesztő Kernács Gabriella célja, talán annak demonstrálása, hogy Sajdik rajzai közt legalább olyan mély és szellemes gondolatokat találhatunk, mint Anakreon, Erasmus, Einstein, Pascal, La Rochefoucauld vagy Jókai aranyigazságaiban.
Az album a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában jelent meg 275 oldalon, a Gyomai Kner Nyomdánál megszokott magas színvonalon. Ára: 5490 Ft
(Írásom megjelent a Lugas 2018. október 13-i számában)
