A sikeres kiállítás finisszázsa után kis körben Szalóczi Gézával, aki egy hónapja megnyitotta, most pedig feleségével, Nádasdy Erikával adták elő verseit kutyákról, macskákról. A kiállítók képviseletében Diós Magda, Fenekovács László, Deák Kázmér, Kós Mihály és Halász Géza.
0 Comments
A szó veszélyes fegyver – hallható egy magyar slágerben. Ha ez így van, akkor a humor, a karikatúra százszorosan az. Elég egy jól célzott rajz, és már semmit nem kell mondani, az üzenet telitalálat lehet. Ráadásul a karikatúrához nem kell nyelvtudás, tolmács, a humor egyetemleges.
Éppen ezért a Magyar Újságírók Országos Szövetsége sok-sok hiábavaló állásfoglalás után úgy döntött, a szavak mellé küzdőtársnak hívja a karikatúrákat is, talán a képi ábrázolásból jobban érthetővé válik, miért aggódunk annyira a sajtószabadságért. Ez a kis könyv egy válogatás a Sajtószabadság2024 című pályázatra érkezett művekből, valamint a Karikaturista szakosztály tagjainak rajzaiból. Ismerjék meg innen a magyar valóságot, a karikaturisták tolmácsolásában. Kocsi Ilona elnök Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) "Ezen a héten Charlie a 2015. januári támadások tizedik évfordulójáról emlékezik meg. És hogy ezt méltó módon ünnepeljük, néhány hónappal ezelőtt elindítottunk egy nagy versenyt, amely minden hivatásos karikaturistát arra hívott, hogy "nevessen Istenen". Mindazok, akik belefáradtak az Isten és a vallás által vezetett társadalomba, azok, akik belefáradtak abba, hogy úgynevezett jó és gonosz áztatja őket, azok, akiknek elegük van az életünket diktáló vallási vezetőkből, részt vehettek versenyünkben. A legjobb rajzok a Charlie Hebdo különszámában jelentek meg január 6-tól, hétfőtől az újságárusoknál. Itt vannak!" - olvasható a CHarlie Hebdo honlapján. A pályázat nyerteseként három kollégánk is bekerült a lapba, Békési Joe, Kós Mihály és Rák Béla. Bár a lap szerkesztői nem tudták megállapítani mindhármuk nemzeti hovatartozásukat, így két esetben a "pays inconnu", vagyis "ország ismeretlen" megjegyzés látható, azért mi büszkék lehetünk honfitársaink sikerére.
Nemzetközi politikai karikatúra kiállítás nyílt a ferencvárosi Csiga parkban, ami alaposan meglepett bennünket. Idézem Pápai Gábor bejegyzését a Facebook-ról:
Bréking van a mi utcánkban! Mikor tavaly Tomas Lukačka meghívott egy négy országra (V4) szóló szabadtéri kiállításra, kiderült, hogy Pesten nincs helyszínük. Összehoztam a Suziékkal, hogy rendezze a Ferencváros, ők mindig segítenek. Annyira jól sikerült lepasszolni a feladatot, hogy meg is rendezték, csak én nem tudtam róla, hogy MA DÉLUTÁN 3-KOR LESZ A MEGNYITÓ A CSIGA PARKBAN! Gyertek Hát páran ott voltunk, készült körkép is. NÉPSZAVA 2023. szeptember 6. A csoportos tárlaton szereplő munkákat tíz rajzoló jegyzi, akik hol finoman, hol merészebben nyúlnak a meztelenség témájához.
A kiállítás ötletgazdája Fenekovács László karikaturista volt, akit egy konkrét eset ihletett meg. Tavaly kiállított volna az Újbuda Galériában, de néhány, meztelenséget ábrázoló képe provokatívnak bizonyult. – Kihelyeztük a képeit, de a hely kurátorai közölték velünk, hogy azokból pár, meztelen alakot ábrázoló művet nem lehet bemutatni, mert azok a gyerekekre rossz hatással vannak. Laci ezután közölte, hogy köszöni a lehetőséget, de nem él vele – mondta lapunknak Kós Mihály karikaturista, a mostani tárlat szervezője. Fenekovács hónapokkal később felvetett a kollégáinak, állítsanak ki meztelen témájú képeket egy galériában, a szervezéshez pedig Kóst kérte fel, aki „begyűjtötte” a képeket a barátoktól. Tematikai és stílusbeli megkötés nem volt. A kiállításon Sajdik Ferenc képein például ledéren öltözött vagy ruhátlan nőket látunk, akiket egy-egy kedves állatalak megszólít, melyek akár a a rajzoló egyik híres figurája, Pom Pom világából is jöhettek volna. Pápai Gábor, a Népszava állandó karikaturistája képein meztelenül ábrázol közéleti személyeket, köztük Galla Miklóst, aki mélybe zuhanó Gollamként nyúl a Karinthy-gyűrűért, mely a kiemelkedő teljesítményt nyújtó humoristáknak és szerzőknek jár, és melyért oly sokáig küzdött Laár Andrással, aki eredetileg a díjat kapta. Fenekovács László részletekből építkezik: egyik rajzán női hátsót látunk, melyen egy bélyegzőn Jiří Menzel arca virít – a kép ötletesen idézi fel a rendező Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjének híres, pecsételős jelenetét. Krenner István a tőle megszokott, hosszú lábú, kerek mellű, pucér hölgyeit állította ki, akik a kalandra vágyó férjeket megcsalásra csábítják. ... és természetesen a sajtószabadság, a hatalom és a karikatúra volt a téma. Plantu mellett beszélgetőtárs volt mind a négy magyar politikai karikaturista: Pápai, Marabu, Weisz és Grafitember.
Gratuláció!
Kós Mihály karikaturista barátunk Choices (Választék) c. rajzát díjazták az „Akció a gyűlölet ellen: sokszínűség és vallás kiállítás” című kiállításon, melyet most mutatnak be a londoni Westminsteri Egyetemen, valamint idén tavasszal Budapesten és Athénban. |
Mi az élet értelme?– Hogy a szeme, a füle, a lelkiismerete légy a világmindenség Teremtőjének, te mafla! ARANY OLDALAKBALÁZS PIRI BALÁZS |